|
A kukorica az egyik legfontosabb takarmánynövény; felhasználása, hasznosíthatósága igen sokoldalú. keményítőben gazdag szemtermése fontos abraktakarmány, de a teljes kukoricanövény is értékes takarmány, melyet többféleképpen /zölden, silózva, stb./ hasznosítanak. Mindezek mellett ipari felhasználásra, sőt közvetlen emberi fogyasztásra is alkalmas. Sokoldalú hasznosíthatósága következtében igen jól értékesíthető. |
Közvetlen emberi fogyasztását a kukorica nagy energiatartalma és jó emészthetősége indokolja. Ennek ellenére emberi fogyasztásra nagyobb arányokban csak Indiában, Portugáliában, Braziliában, Guatemalában, Venezuelában és Mexikóban használják. Ezeken az országokon kívül még számos országban fogyasztanak kukoricát kisebb-nagyobb mértékben. Az utóbbi években - választékbövítés céljából - több országban, így nálunk is előtérbe került a kukorica emberi fogyasztásra való felhasználása. Ilyen pl. a kukoricapehellyel sütött kenyér, a kukoricaliszt és dara, de egyéb élelmiszerféleségek forgalmazása is várható. Említést érdemel még a csemegekukorica /konzervált, gyorsfagyasztott/ és a pattogatott kukorica emberi fogyasztása is.
A kukorica ipari felhasználása
Korábban az ipar a kukoricát többnyire csak szesz és keményítő előállítására használta. Jelenleg már kibövült a kukorica ipari feldolgozása: étolajat (kukoricacsíraolaj), cukrot (izocukor - HFCS - High Fruitos Corn Sirup), keményítőt, finomszeszt és egyéb készítményeket állítanak elő kukoricából, melyeket nagyobbrészt az élelmiszer-, gyógyszer-, textil- és papíripar használ fel. De a söripar felhasználása is jelentős, mivel az adalékanyag kb. 30%-a kukorica . 100 kg légszáraz kukoricából átlagosan 63-64 kg keményítő és melléktermékként 3 kg csíraolaj és fehérjetakarmány nyerhető; a keményítőböl pedig 50 kg finomitott folyékony cukrot lehet előállítani. Ezt főleg az élelmiszeripar használja fel.
A kukorica, mint takarmánynövény
A kukorica takarmányozásra való felhasználása is sokféleképpen történik. A szemtermés fontos abraktakarmány, amelyet nagyobbrészt dara formájában, vagy takarmánytápokba keverve használnak fel. De ennél hatékonyabb a csírátlanítással és feltárással történö felhasználás. /A feltárás - pelyhesítés, puffasztás, robbantás, stb. - jobb emészthetőséget és jobb minőségű takarmánykeverékek előállítását teszi lehetővé./ A hazánkban felhasznált abraktakarmány 65-70%-a kukorica. Az abraktakarmányokban elsősorban mint energiaforrás szerepel. A fehérje- és olajtartalmát illetöen az egyes fajták közt eltérések vannak; az átlagos fehérjetartalom 7-10% között mozog, ami a takarmány fehérje-szükségletünk kb. 40%-át biztosítja. A teljes kukoricanövény takarmányként való felhasználása általában háromféleképpen történik: - különböző szárazanyagtartalommal betakarított silókukorica és a zúzva betakarított teljes kukoricanövény silózása, illetve a belőlük készített szilázs takarmányozása; - a sűrűre vetett kukoricacsalamádé zölden való etetése; valamint - az érett kukoricaszár takarmányozása. Az érett kukoricaszár etethető szárazon, vagy silózva, de le is legeltethető. A feltépett kukoricaszár felhasználható még almozásra és tüzelésre is. Ha nem használják fel, zúzás után beszántásra kerül. A kukoricacsalamádé jelentősége főleg a zöldtakarmányozás folyamatosságában van /részletesebben a kukoricacsalamádénál/. A silókukorica jelentősége már lényegesen nagyobb, mivel a silókukorica a szarvasmarha állomány tömegtakarmány bázisa. Fontosságát kiemeli, hogy a kukorica szilázs már a korszerű és gazdaságos takarmányozás megvalósítására is alkalmas. Igy a silókukorica a szarvasmarhák egész évi tömegtakarmány szükségletének a kielégítését biztosító kombinált takarmányféleség, amely lédús, és abraktakarmány is egyszerre. A silókukorica egyébként ízletes, nagy tápanyag- és karotintartalmú takarmány, amelynek a jelentőségét az is fokozza, hogy termesztése gazdaságos és olyan ökológiai viszonyok közt is termeszthető, ahol a szemes kukorica már nem érik be. Az utóbbi években a szecskázott és zúzott teljes kukoricanövény silózásán kívül terjedőben van a kukoricacsö-zúzalék és a kukoricacsö-dara erjesztéses tartósítása és felhasználása is. Ezek mind a kukorica gazdaságosabb tárolását és hasznosítását szolgálják. A kukorica - sokoldalú felhasználása mellett - azért is fontos növényünk, mert termesztése teljesen gépesíthető, a heterózis nemesítéssel pedig gazdaságosan növelhetők a kukorica termésátlagai.
A kukoricatermesztés elterjedése és helyzete hazánkban
A kukorica egyrészt a törökök közvetítésével, másrészt Olaszországból került hazánkba. Ôshazája Dél-Amerika, Kolombus hozta 1493-ban Európába, ahol először a fődközi-tenger partvidékén kezdték termeszteni. A XVII. század második felében kezdett elterjedni, de a XVIII. század végére már ismert növény lett az ország egész területén. termőterülete elterjedésétöl kezdve szinte állandóan nőtt és az 1930-as - 1940-es években már olyan jelentős növényünk, hogy a szántóterület kb. 20%-án termesztettünk kukoricát. A termőterület növekedése tovább folytatódott, és jelenleg az egyik legjelentősebb kukoricatermesztő ország vagyunk Európában, a termőterület nagysága és aránya alapján. Nem csak a kukorica termőterülete nőtt. Párhuzamosan nőtt a termésátlag és a második világháború után a termés országos átlagban 2,2 t/ha-ról 6 t/ha szintre nőtt. A termésátlag növelés azért is jelentős, mert a kukoricatermelés gazdaságossága - a termelési költségek növekedése miatt - csökkenö tendenciát mutat. Ezért a termésátlag növelést úgy kell megvalósítani, hogy azok a költségek növekedését minél nagyobb mértékben ellensúlyozzák. Köztudott, hogy a szemes kukoricát és a silókukoricát az újabb irányelveknek megfelelően csaknem azonos technológiával termesztik. A korábbi eltérések, mint a tőszám, a betakarítási mód és idő átalakulóban vannak, pl. az utóbbi években a szemes kukorica tőszáma nőtt, a silókukoricáé pedig csökkent. Ezért a silókukorica termesztését a szemes kukoricával, illetve a kukoricatermesztéssel együtt ismertetjük.
Származás, rendszertan és biológiai jellemzés
Származás
A kukorica Amerikából származó növény, de a származás pontos helye még vitatott. Valószínű Közép- és Dél-Amerika /Mexikó, Guatemala, Columbia és Peru hegyes vidékei/ a kukorica géncentruma. A származási helyén kívül ismeretlen még a kukorica ősi alakja is, mivel vad alakját nem találták meg. A mai kukorica pedig vadon - emberi beavatkozás nélkül - nem képes fennmaradni
Rendszertan
A kukorica /Zea mays L./ a pázsitfűfélék /Poaceae/ családjába, a kukorica /Zea/ nemzetségbe tartozik. A nemzetségnek csak egyetlen faja van, a kukorica. A kukoricának a szemtermés és egyéb jellegzetességének alapján több változata /convarietas/ van. A termesztésben a változatok közül csak néhánynak van nagyobb jelentősége.
A változatok:
1. Lófogú kukorica /Zea mays L. convar. dentiformis/
2. Simaszemű kukorica /Zea mays L. convar. vulgaris/
3. Csemege kukorica /Zea mays L. convar. saccharata/
4. Pattogatni való kukorica /Zea mays L. convar. microsperma/
5. Lisztes kukorica /Zea mays L. convar. amylacea/
6. Viaszos kukorica /Zea mays L. convar. ceratina/
7. Átmeneti kukorica /Zea mays L. convar. aorista/
8. Felemás kukorica /Zea mays L. convar. amylosaccharata/
9. Dísz kukorica /Zea mays L. convar. japonica/
10. Pelyvás kukorica /Zea mays L. convar. tunicata/
Biológiai jellemzés
A kukorica egynyári, lágyszárú, melegigényes növény, amelynek a csírázásához minimum 8-120C hőmérséklet szükséges, de a gyors, egyenletes keléshez nagyobb melegre /12-140C/ van szükség. A kukoricának bojtos gyökérzete van. Gyökérzete három részre osztható: az elsődleges gyökerekre, amelyek a gyököcskéböl fejlődö főgyökérböl és mellékgyökerekböl állnak; a másodlagos, csomó- vagy koronagyökerekre, amelyek több szinten a hajtás főldalatti csomóiból fejlődnek ki; a harmat- vagy támasztógyökerekre, ezek közvetlenül a főldfeletti csomókból fejlődnek ki és a támasztáson kívül résztvesznek a növény táplálásában is. A gyökérzet fejlettségének - a víz és tápanyag felvételén kívül - nagy szerepe van a kukorica megdöléssel szembeni ellenállóképességében is. A kukorica gyökérzetében is a 2-3 leveles korban kifejlődö koronagyökereknek van a legnagyobb jelentőségük. A gyökérzet oldalirányú terjeszkedése és mélyrehatolása több tényezőtöl függ. Ilyen tényezők: a fajta, a tenyészidő, a talaj kötöttsége, nedvesség- és tápanyagtartalma, a kukorica tenyészterület nagysága és sortávolsága. Száraz talajban egyes gyökerek 2 m mélyre is lehatolnak, de a gyökérzet főtömege a talaj felső 30 cm-es felszíni rétegében helyezkedik el. A kukoricának kórószerű hengeres szára van, amely - eltérően a többi gabonaféle szárától - tömött. A szár magassága és vastagsága több tényezőtöl függ, ezek közül legfontosabb a fajta. A főhajtásnak a talajszínt közelében lévö csomóiból gyakran erőteljes mellék- vagy fattyúhajtások fejlődnek. A fattyasodás mértéke fontos fajtatulajdonság, de függ a környezettöl is, főleg az agrotechnikától. Az agrotechnikai tényezők közül a tenyészterület nagyság van legnagyobb hatással a fattyasodás mértékére. A kisebb tenyészterület csökkenti, a nagyobb pedig növeli a fattyasodás mértékét. Kukoricatermesztésnél kedvezőtlen a fattyasodási hajlam, silókukoricánál azonban előnyös. A levelek váltakozó állásúak és két részből állnak; levélhüvelyböl és levéllemezböl. A levelek száma megegyezik a szár csomóinak számával. A kukorica protandriás - termő előzö - kölcsönösen termékenyülö, váltivarú egylaki növény. A himvirágzat /bugavirágzat/ a hajtás csúcsán található címer. A címer kalászkáiban két hímvirág van, 3-3 porzóval, amelyeket zöld vagy ibolyás színű pelyva borít. A termős vagy nővirágzat a hajtások levélhónaljában, a törpe oldalhajtásokon kifejlődö torzsavirágzat vagy csökezdemény. A torzsavirágzat virágzati tengelyböl és termős virágokból áll. A virágzati tengely /a csutka/ éréskor elfásodik. A torzsavirágszatban sorokban helyezkednek el a kalászkák és minden kalászkában két termős virág van, amelyek közül csak az egyik termékenyül meg, a másik meddö marad. A termős virágoknak ülö magházuk van, amelyböl különböző hosszúságú bibe (haj, bajusz, selyemszál) nö ki. A bibe teljes hosszában alkalmas a polen felfogására és mindaddig nö, amig meg nem termékenyül. Megtermékenyülése után 1-2 nap múlva a bibe elszárad. Megtermékenyülés hiányában foghíjjassá válik a csö, és a bibe 10-14 napig még friss, zöld marad. A torzsavirágzat, illetve a belőle kifejlődö kukoricacsö védelmére a módosult buroklevelek - csuhélevelek - szolgálnak. A kölcsönösen termékenyülö kukoricában nem igen fordul elő önbeporzás, mivel a porzós virágok korábban kezdenek virágozni, mint a termős virágzat. A virágzás időtartama eltérő, a hímvirág 10-19 napig is virágzik, de a legtöbb virágport a virágzás 4.-5. napján hullatja. A nővirág bibéi általában 6 napig frissek és termékenyülök. Napközben délelőtt 9-10 óra körűl van a fővirágzás. A természetes elvirágzás biztosítja a növény idegen-megtermékenyülését. A beltenyésztéses hibridek nemesítésekor több nemzedéken át tudatosan folytatott önbeporzással beltenyésztéses leromlást idéznek elő. Az egyre kisebb termetüvé váló, kevés termést hozó növények egy idő múlva tovább nem romlanak. Szisztematikus vizsgálatok segítségével kiválasztják a jobb beltenyésztett törzseket (vonalakat). A beltenyésztett törzsek megfelelő más törzsekkel keresztezve - a szabad levirágzású fajtákhoz viszonyítva - kb. 20-25%-kal nagyobb termést hoznak. A keresztezésböl származó utód /F1/ nemzedéknek a szülöket felülmúló életrevalóságát nevezzük heterózis hatásnak. A heterózis hatás csak az F1-ben érvényesül, ezért a hibridkukorica vetőmagot minden évben újra elő kell állítani. A nemesítök heterózis hatást először fajták keresztezésénél észlelték (fajtahibridek) a múlt század második felében. A megtermékenyült torzsavirágzatból fejlődik ki a kukoricacsö. A csö alakja, nagysága, színe, valamint magsorok száma fajtánként változó. A csönek két része van: a csutka és a szemek. A szemek és a csutka súlyaránya, a morzsolási arány igen fontos értékmérő tulajdonsága a fajtáknak. /A morzsolási arány átlagosan 80-85%/ A kukoricának szemtermése van. A szemtermés négy főrészből áll: terméshéjból, maghéjból, táplálószövetböl és csírából. A szemtermés 76%-a endospermium, 8-10%-a csíra és 16-19%-a termés- és maghéj. A szemek alakja, nagysága, színe, felülete, valamint a szemtermés belső felépítése - a lisztes és a fehérjében gazdagabb, szaruszerű endospermium aránya és elhelyezkedése - változatonként és kisebb mértékben fajtánként is eltérő. A kukoricaszem átlagos összetétele a következö: a vízmentes szemek kb. 77% keményítőt, 2% cukrot, 9% fehérjét, 5% olajat, 5% pentozánt és 2% hamut tartalmaznak. Az egyes fajták között nagyobb eltérések csak a fehérje- és olajtartalomban vannak. A fehérje mennyisége egyébként genetikai és ökológiai tényezőktöl függ. A kukorica-fehérje gyenge minőségű: ugyanis a fehérjék jelentős része, mitegy 40-50%-a zein - alkolholban oldható fehérje -, amely gyakorlatilag triptofánt és lizint nem tartalmaz, ezért az összes fehérjetartalom is csak 40-60%-ban hasznosul a takarmányozásban.
A kukoricaváltozatok gyakorlati csoportosítása
A kukoricatermesztésben csak négy változatnak van nagyobb jelentősége. Ezek a változatok a következök: lófogú kukorica, simaszemű kukorica, csemege-kukorica és pattogatni való kukorica.
1. Lófogú kukorica /Zea mays L. conv. dentiformis Koern/
A lófogú kukorica a legértékesebb és legnagyobb területen termesztett kukoricaváltozat. Ide tartoznak a fontosabb régi kukoricafajták, de a hibridkukoricák nagyobb része is lófogú kukorica. A lófogú kukoricák szemtermése nagy, alakja hosszúkás, a korona tetején lófogkupához hasonló horpadással. A színe: sárga, fehér vagy vörös. A szemtermés endospermiuma kétféle: lisztes és szaruszerű. A lisztes a szem csúcsi részén, a szaruszerű endospermium a szem oldalán és alján helyezkedik el.
2. Simaszemű kukorica /Zea mays L. convar. vulgaris Koern/
A kukoricatermesztésben kisebb jelentőségük van, mint a lófogú kukoricának. A simaszemű kukoricaváltozat a szemtermés endospermiuma alapján két alcsoportra osztható: sima keményszemű és sima puhaszemű kukoricákra. A sima keményszemű kukoricák szemtermése apró, és fehérjében gazdagabb, mint a sima puhaszemű fajtáké. Az endospermium nagyobb része szaruszerű, üveges törésü endospermiumból áll. Ennek a kukoricaváltozatnak főleg ott van jelentősége, ahol a kukoricát, illetve a belőle készült lisztet emberi táplálkozásra is felhasználják. A sima puhaszemű kukoricák endospermiuma nagyobb részt lisztes törésü, ezért fehérjében szegényebbek, mint a sima keményszemű kukoricák. /Tiszta fajtáit ma már nem termesztik./
3. Csemege-kukorica /Zea mays L. convar. saccharata Koern/
jelentőségük részben közvetlen, részben konzervipari felhasználásban van. Éréskor a szem ráncos és zsugorodott. Cukortartalma nagyobb, mint a többi változaté.
4. Pattogatni való kukorica. /Zea mays L. convar. microsperma Koern/
Termesztésüknek nincs nagyobb jelentősége, bár a pattogatott kukorica kedvelt csemege. Szemtermésük apró, kemény- üveges törésü - az endospermiumon belül alig van lisztes rész. A szemtermés alakja szerint egérfogú és gyöngyszemű pattogatni való kukoricák különböztethetők meg.
A kukoricák gazdasági csoportosítása és a különféle hibridkukoricák jellemzése
A kukoricákat előállításuk módja szerint három csoportba soroljuk: szabad elvirágzású nemesített fajták /tiszta fajták/, fajta- és beltenyésztéses hibridek.
1. Szabad elvirágzású tiszta kukoricafajták
Ide tartoznak a régi nemesített kukoricafajták, melyeket a fajta, majd a beltenyésztéses hibridek váltottak fel. Fajtafenntartásukat ma már csak nemesítési, főleg hibridek előállítása céljából végzik.
2. Fajtahibridek
Előállításuk genetikailag egymástól távolálló és jól kombinálódó fajták egyszeres keresztezésével történik. Ide tartoztak az òvári fajtahibridek, melyek 10-15%-kal adtak nagyobb termést, mint a szabad elvirágzású fajták. Az 1950-es években termesztették öket.
3. Beltenyésztéses hibridek
A beltenyésztéses hibridkukoricákat beltenyésztéses vonalak egyszeres vagy többszörös keresztezésével állítják elő. A keresztezések különféle típusaiból kiindulva a következö beltenyésztéses hibridkukoricák vannak:
Kétvonalas, vagy egyszeres keresztezésű beltenyésztéses hibridkukorica
Jele: SC /single cross./; két beltenyésztéses vonal /"A" az anya "B" az apa/ keresztezési származéka /AxB/. A kétvonalas hibridek főbb jellemzöi: a nagyfokú kiegyenlítettség és heterózishatás. Ezért ezek a legtermőképesebb és legintenzívebb hibridkukoricák. Egyetlen hátrányuk, hogy vetőmagjuk előállítása drága. /A gyenge termőképességű beltenyésztéses vonalon kevés vetőmag terem./
Háromvonalas beltenyésztéses hibridkukorica
Jele TC /three way cross./ Két beltenyésztéses vonal /"AxB" az anya, "C" az apa/ keresztezési származéka / /AxB/xC/. Más szóval, egy egyszeres keresztezésű hibrid és egy beltenyésztett vonal keresztezésével állítják elő. A háromvonalas hibridek főbb jellemzöi: termőképességben és kiegyenlítettségben a kétvonalas hibridekhez, a vetőmag előállítás során nyerhető vetőmag mennyiség és az előállítás költségei terén pedig a négyvonalas hibridekhez állnak közelebb. /A vetőmag itt már egyszeres keresztezésű hibriden terem./
Négyvonalas beltenyésztéses hibridkukorica
Jele DC /double cross./ Négy beltenyésztett vonal /"AxB" kétvonalas hibrid az anya, "CxD" másik kétvonalas hibrid pedig az apa/ keresztezési származéka / /AxB/ x /CxD/ /. Másszóval, két egyszeres keresztezésű hibrid egymás közötti keresztezésével állítják elő. A négyvonalas hibridek főbb jellemzöi: jó alkalmazkodóképesség, de kisebb termőképesség. Kevesebbet teremnek, mint a két- és háromvonalas hibridek. A hibridvetőmag előállítás itt a leggazdaságosabb, mivel a vetőmagtermesztésben már egyszeres keresztezésű hibridekként szerepelnek.
Több vonalas beltenyésztéses hibridkukorica
Jele: MC /multi cross./ Négynél több vonal felhasználásával állítják elő. / /AxB/x /CxD/ x /ExF/ /. A többvonalas hibridek főbb jellemzöi: hasonlók a négyvonalas hibridekhez; alkalmazkodóképességűk még azokénál is jobb. Ma már ilyen típusú hibridkukoricánk nincs.
Fajtavonalas hibridkukorica
Egy fajtából és egy- vagy több vonalból állítják elő. Pl. fajta x vonal; vagy fajta x /vonal x vonal/. A fajtavonalas hibridek jelentősége is csökken, ezért előállításuk nem számottevő. Módosított /modified/ beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: M /modified/.
A vonalon belüli testvérvonalak keresztezésével /AxA1/ módosított hibrid kombinációkat állítanak elő. Kétvonalas hibridek esetében pl. két testvérvonal /AxA1/ keresztezése az anya, egy idegen vonal a "B" pedig az apa / /AxA1/xB/. Jele: MSC /modified single cross./ Az ilyen hibrideknek az az előnye, hogy a két testvérvonalban jelentkező heterózishatás miatt gazdaságosabb a vetőmagtermesztés, mivel a vetőmag nem vonalon, hanem két testvérvonal keresztezésével kialakított anyán terem. A beltenyésztéses hibridkukoricák az 1960-as években teljesen kiszorították a köztermesztésböl a tiszta fajta és fajtahibrid kukoricákat. Ezzel a 60-as években megvalósult a hibridkukoricák teljeskörű elterjedése és használata hazánkban. Kezdetben a négyvonalas hibridek terjedtek el, majd fokozatosan terjedni kezdtek a két- és háromvonalas hibridek is. Jelenleg a vetésterület több mint 50%-án kétvonalas hibridkukoricákat termesztünk. Vonalszám szerint országosan a következö arányok kialakítására törekszünk: kétvonalas /SC/ és /MSC/ hibridek 55-60%; háromvonalas /TC és /MTC/ hibridek 25-30%; négyvonalas /DC/ hibridek 10-15%.
A hibridkukoricák jellemzése és a nemesítési célok
A nemesítés főbb célkitűzései a következők
A termőképesség fokozása - továbbra is egyik legfontosabb követelmény a bőtermő, szárazságtűrő, intenzív hibridek előállítása.
A szárszilárdság növelése - a veszteségmentes gépi betakarítás fontos követelménye a szilárdságú, dölésmentes hibridkukorica. A betegségekkel szembeni rezisztencia fokozása - a nagy termések biztosítása, valamint a monokultúrás termesztés megköveteli a rezisztens - a gombabetegségekkel és az állati kártevőkkel szemben ellenállóbb - hibridek előállítását.
Éréskori gyors vízleadás - a biztonságos beérés és az energiatakarékos tárolás céljából fontos az egyenletes, gyors vízleadó képességű - zöldszáron érő - hibridkukorica.
Könnyű morzsolhatóság - a jó morzsolhatóság főleg a morzsolásos betakarítás elterjedése miatt fontos.
A beltartalmi értékek javítása - takarmányozási szempontból legfontosabb cél a fehérje tartalom növelése és az aminósav összetétel javítása. Ezeket a célokat szolgálja a nagy lizintartalmú hibridek előállítása. A takarmányozás, és főleg az ipari felhasználás szempontjából jelentős még az olajtartalom növelés és a szénhidrátok - az amiláz és amilopektin arányok - megváltoztatása. Ezt a célt szolgálja a Waxy kukoricák előállítása
A silókukorica nemesítéssel kapcsolatos irányelvek
Ismeretes, hogy silózási célra a vegetatívabb típusú hibridek alkalmasabbak, mint a generatív típusúak. Ezért az a jó silókukorica, amely a nagy szemtermés mellett dús levélzettel is rendelkezik. A szemeskukorica hibrideknél leírt nemesítési irányelvek nagyobbrészt - értelemszerűen - a silókukoricára is vonatkoznak. A silókukoricánál is fontos a zöldszáron való érés, de a szár lignintartalma kevesebb legyen, mint a szemeskukoricáé. Ugyanakkor a megfelelő szárazszilárdság itt is fontos. Silóhibrideknek azok a típusok felelnek meg, amelyek 30-40% szárazanyag-tartalom mellett lassan adják le a vizet; ezáltal a betakarítás esetleges elhúzódása esetén is jó szilázst kapunk.
A tenyészidő és a vonalak száma szerinti arányok biztosítása
Nagyon fontos, hogy a különböző érési csoportokban kellő számú hibridkukorica álljon a termelő üzemek rendelkezésére. De az is fontos, hogy valamennyi érési csoportban megfelelő számú és vonalszám összetételü hibridekkel rendelkezzünk. Mindezeken túl fontos követelmény még, hogy az előállított hibridkukoricák jó töhiány-kiegyenlítö és jó állománysürítö képességűek is legyenek. A hibridkukoricák tenyészidő szerinti csoportosítása és az államilag minősített hibridkukoricák A hibridkukoricák tenyészidő hosszának ismerete a fajtamegválasztás fontos tényezője. Ezért a kukorica fajtákat és hibrideket - a FAO közreműködésével - 9 érési csoportba sorolták. Az egyes érési csoportok és a csoportba tartozó hibridek tenyészidő szerinti elnevezést és FAO számot kaptak. Az érési csoportok és a FAO számok: extra korai FAO 100-199; igen korai FAO 200-299; korai FAO 300-399; középkorai FAO 400-499; középérésű FAO 500-599; középkésői FAO 600-699; késői FAO 700-799; igen késői FAO 800-899; extra késői FAO 900-999. Ismeretes, hogy a hőmérséklet a fajták tenyészidejének hosszát befolyásolja, ezért a höegység és a tenyészidő közt kapcsolat áll fenn. Höegység az a hömennyiség, amely szükséges ahhoz, hogy a kukorica a csírázástól a fiziológiai érettség szakaszába jusson. Ezért a szükséges höegység értéke jobban használható, mint a tenyészidő hossza napokban, mivel ez utóbbi egyik évröl a másikra nagy eltéréseket mutathat még azonos termőhelyeken is. Az utóbbi években terjedni kezd a hibridek tenyészidejének höegység alapján való besorolása is. Mivel a kukoricák tenyészidejének a hossza relatív tulajdonság, ezért az egy-egy FAO számhoz tartozó hibridek tényleges tenyészideje országonként, de egy adott országban is változó. A FAO szám szerinti csoportosítás jelentős, de csak tájékozódásul szolgálhat. Jelenleg nálunk is használatban van a FAO szám szerinti csoportosítás, amelyet azonban némileg módosítottunk; az által, hogy az egyes FAO szám csoportok elnevezését megváltoztattuk. A termesztésben lévö érési csoportok: igen korai érésű hibridek FAO 200-299; korai érésű hibridek FAO 300-399; középérésű hibridek FAO 400-499; középkésői érésű hibridek FAO 500-599. Igen korai érésű /FAO 200-299/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 130-140 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérséklet-igény 14,5-15,50C. A várható érési időpont a FAO számok nagyságától függően augusztus utolsó harmada, szeptember első harmada, szeptember első harmada, közepe. Az ország északi és nyugati tájkörzeteiben főnövényként, az ország egyéb termőtalajain búza előveteményeként és másodvetésben termeszthetők. Vetésterületük arányát főleg az ország északi részein célszerű növelni. Korai érésű /FAO 300-399/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 140-150 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérsékleti igény 16,5-17,50C. A várható érési időpont a FAO számok nagyságától függően szeptember második harmada, közepe és második fele. Az ország nyugati és északkeleti termőtájainak nagyobb részén ezek a hibridek termeszthetők. A fő kukorica-termőtájakon búza előveteményként is termeszthetök, de még korai másodvetésre is alkalmasak. Középésérü /FAO 400-499/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 150-160 nap; a FAO szám szerinti átlag hőmérséklet 19,50C. A várható érési időpontok a FAO számok nagysága alapján: szeptember második fele, utólsó harmada és október eleje. Ezek a hibridek a fő kukorica termesztő tájakon, az ország középsö és déli részén termeszthetők. /Általában az országos vetésterület 80-85%-án beérnek./ Középkésői érésű /FAO 500-599/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidő hossza kb. 160-170 nap; a FAO szám szerinti átlaghőmérsékleti igény 20,50C. A várható érési időpontok a FAO számok nagysága szerint: október első harmada, közepe és második fele. Nagyobbrészt az ország délebbi termőtájain termeszthetők biztonságosan.
A fajtamegválasztás fontosabb irányelvei
Ismeretes, hogy a kukorica termesztés biológaiai alapja a korszerű fajta és a kiváló minőségű vetőmag. Ezért nagy jelentősége van a megfelelő fajta-ellátottságnak és a hibridkukoricák szakszerű megválasztásának. A fajták kiválasztásánál fontos, hogy a fajták értékét közvetlenül meghatározó tulajdonságokon kívül - mint a termőképesség, szárszilárdság, rezisztencia, stb. - a tenyészidő hossza, a vonalszám összetétel, a genetikai felépítettség szerint és az üzemi adottságoknak megfelelően válasszuk meg a hibridkukoricákat. A fajtaellátottság, a hibridválaszték már kielégítő, mert megfelelő számú minősített hibrid áll a termelő üzemek rendelkezésére. /A minősített hibrideken kívül szaporításra engedélyezett hibridek is vannak./
A hibridek kiválasztásának legfontosabb szempontjai a következök: a tenyészidő hossza, a vonalszám összetétel és a genetikai felépítettség.
A tenyészidő hossza szerinti fajta megválasztás - a hibridek tenyészideje és termőképessége között pozitív korreláció van, ezért a hosszabb tenyészidejű hibridek nagyobb termelésre képesek, mint a rövidebbek. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert a nagyobb termőképesség nem mindig realizálódik. Ezért a tenyészidő szerinti fajta kiválasztásánál is a termésbiztonságot kell előtérbe helyezni; az a helyes, ha rövidebb ternyészidejű, biztonságosan beérő hibridet választunk. De az energiatakarékos betakarítás és tárolás is a korábban érő hibridek termesztését indokolja. Mindig azokat a hibrideket válasszuk, amelyek tenyészidőben legjobban megfelelnek a helyi éghajlati viszonyoknak. A tenyészidő szerinti fajta megválasztást még más tényezők is befolyásolják. Ilyenek az üzemszervezési körűlmények, a vetésváltás, a munkacsúcsok széthúzása, a terület és a táblák adottsága, stb. Ha a növényi sorrendben a kukorica után búza következik, még az ország déli részén is célszerű korábban érő hibridet vetni. Általában az a helyes, ha mind a szemes, mind a silókukoricából több eltérő tenyészidejű hibridet termesztünk. Ennek a betakarítási munkacsúcsok széthuzásán kívül olyan jelentősége is van, hogy az eltérő tenyészidejű hibridek kritikus fenofázisai nem esnek egybe. Ezért az esetleges időjárási hatások sem érik egyformán az egész kukoricaágazatot. A tenyészidő szerinti fajtaarányokat mindig a termőtáj és az ökológiai adottságok figyelembevételével kell megállapítani. De általános irányelvként elfogadható, hogy az üzemek vetésterületének kb. 60-70%-án a tájkörzet időjárásának legmegfelelőbb hibrideket kell vetni. A terület többi részén pedig egy érési csoporttal rövidebb és hosszabb tenyészidejű hibrideket célszerű megválasztani.
A vonalszám szerinti fajta megválasztás - ismeretes, hogy a kétvonalas /SC/ kombinációk termőképessége jobb, mint a három /TC/ és négyvonalas /DC/ hibrideké, vagyis a kétvonalas hibridek a legbövebben termő, legintenzívebb hibridkukoricák. A termőképesség azonban nem jelent mindig nagyobb jövedelmezöséget, mert a kétvonalas hibridek gyengébb alkalmazkodó képességűek. Ezért az a helyes, ha csak intenzív körűlmények között, jobb minőségű talajokon termesztünk kétvonalas hibrideket. Ahol a feltételek kedvezőtlenebbek, ott megfelelő arányban három vagy négyvonalas hibrideket válasszunk. A genetikai összetétel szerinti fajta megválasztás. Ebben a vonatkozásban az a helyes, ha minél szélesebb genetikai alappal rendelkezö hibrideket választunk. Igy csökken a genetikai sebezhetőség, mivel eltérő módon reagálnak a károsító tényezőkre. A fajta megválasztásnak még más tényezői is vannak, mint pl. az öntözési lehetőség és a termesztési cél. Öntözésre csak az öntözést megháláló, jó állóképességű hibridek alkalmasak. Ezek rendszerint intenzív, jó öntözési reakciójú korai és középérésű hibridek. A közép késői érésű /FAO 500-as/ hibrideket nem célszerű öntözni, mert nem érnek be időben.
A termesztési cél szerinti fajtaválasztás - szemes kukorica termesztés céljára az a helyes, ha a felhasználást /ipari, abraktakarmány, stb./ és a betakarítás módját is figyelembe vesszük a hibridek megválasztásánál. Pl. ha teljes kukoricanövényt akarunk silózás céljára betakarítani, akkor vegetatívabb típusú hibridet kell választanunk. A silókukorica termesztésre, ha csak lehet, olyan silóhibrideket válasszunk, amelyek jól türik az állománysűrítést és a nagy szártermés mellett megfelelő csöarányt, illetve szemtermést is biztosítanak.
Éghajlatigény
A kukorica eredményes termesztéséhez meleg, napfényes időjárást igényel. Melegigénye mellett a csapadékigénye is elég nagy. Különösen fontos a májusi meleg, a júliusi és augusztusi csapadék mennyiség, mivel vízigénye a címerhányás és a csöképzés idején a legnagyobb. A kukorica csírázásához 10-120C hőmérséklet szükséges, de a gyors és erőteljes fejlődéshez már 12-140C-t igényel. Ha a kelés után a talajhőmérséklet 150C-nál kisebb, akkor a levelek sárga színe jelzi, hogy a fejlődés leállt. A zavartalan fejlődéshez meleget igényel az egész tenyészidőszak alatt. A tenyészidőszak alatti hőmérséklet-igény fajtától függően kielégíthető, ha a termőtáj éghajlati adottságának megfelelő tenyészidejű fajtákat termesztünk. Hazánk éghajlata az egész ország területén - az északi hegyvidék és a Bakony kivételével - alkalmas a kukorica termesztésére. De nagy és biztos terméseket csak az ország déli részén érhetünk el, ahol a nyári átlaghőmérséklet 21-260C között van. Ezért a fő kukoricatermő terület az ország termőterületének csak 60%-át teszi ki. Nem csak a késői kitavaszodás és a hüvös május káros a kukorica fejlődésére, de a késői fagyok is nagy kárt okozhatnak a kukoricában. A napfényes, meleg ősz kedvezö a kukoricára, mert sietteti az érést, de a kora őszi lehülések - fagyok - már károsak, mert gátolják a beérést, illetve kényszer-érést okoznak.
Talajigény
A kukorica, különösen a hibridkukorica jól alkalmazkodik a talajok eltérő tulajdonságaihoz. Ezért a kukoricát nem tartják talajigényes növénynek. De a nagy és biztos termések eléréséhez mélyrétegű, humuszban és tápanyagokban gazdag, középkötött talajokra van szükség. Jó alkalmazkodó képessége következtében más talajokon is termeszthető. Jól terem a tápanyagokban gazdag öntés- és homoktalajokon, valamint a kötöttebb réti talajokon is, de itt fontos a talaj mélylazítása, mert a kukorica nagyon érzékeny a talajok légjárhatóságára. A kukorica a futóhomokon, a sülevényes és nyirkos, levegötlen talajokon, valamint a sekély termőrétegű talajokon nem termeszthető gazdaságosan. A korai fajták termesztésére alkalmasak még a láptalajok és a termőszikesek is. De a szikes talajokon csak öntözéssel termeszthető eredményesen a kukorica.
Terület kiválasztás, növénytársítás és vetésváltás
Terület kiválasztás
A nagy teljesítményü gépek gazdaságos üzemeltetése a kukorica termesztésénél megkívánja a nagy táblák kialakítását. De szükség van a terület egyenletes, sima felszínének a biztosítására is, mert a nagy munkaszélességü gépektöl csak egyenletes talajokon várhatunk jó minőségű munkát.
Növénytársítás
A kukorica, főleg azokkal a növényekkel társítható jól, amelyeknek a géprendszerei nagyobb részt azonosak a kukorica géprendszerével. A kukorica jól társítható az őszi búzával, szójával és a napraforgóval.
Vetésváltás
A kukorica nem igényes az előveteményekre sem. Ezért a növényi sorrendbe jól beilleszthető; még önmaga után - monokultúrában - is termeszthető. A kukorica jól terem a talajokat gazdagító pillangós takarmánynövények után, de más növények után is vethető. A korábbi években rendszerint két gabona közé került; főleg az Alfőldön volt elterjedve a kukorica utáni búza sorrend. A kukorica-búza évenkénti váltásáról egyes üzemekben áttértek a bikultúrás - kukorica-kukorica búza-búza - vetésváltásra és a részleges monokultúrás kukoricatermesztésre. Ha monokultúrában termesztjük a kukoricát, biztosítani kell a feltételeket is, melyek a következök: évenkénti tápanyag visszapótlás, betegségekkel és kártevőkkel szemben rezisztens fajták termesztése, - eltérő tenyészidejű hibridek rotációja - és a gyommentesség érdekében gyomírtószer rotáció. A monokultúrán lényegében részleges monokultúrát kell értenünk, ahol néhány éves /3-4 év/ kukoricatermesztés után más növény következik a kukorica után. A kukorica monokultúrából való kiváltására a silókukorica alkalmasabb, mint a szemes kukorica, mert jobb az elővetemény értéke. A kukorica, mint elővetemény általában csak a tavaszi vetésü növények részére tekinthető jó előveteménynek. De a korábban érő kukoricák és a silókukorica már elfogadható elővetemény az őszi gabonák részére is. Összefoglalva: a kukorica eredményesen termeszthető vetésváltásban és monokultúrában is, de a részleges monokultúra megfelelőbb, mint a teljes monokultúra. Mindig a természeti és üzemi adottságtól függően dönthető el, hogy milyen növényi sorrendben termesszük a kukoricát.
A kukorica tápanyagigényes növény; nagy és biztos termések elérése csak tápanyagokkal harmónikusan ellátott talajokon képes. Ezért a szemes kukorica és a silókukorica tápanyagszükségletének kielégítése csak trágyázással, valósítható meg.
Tápanyagigény
A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye, vagyis az egységnyi termés előállításához szükséges tápanyagok mennyisége átlag adatok alapján azonos a MÉM NAK irányelvei szerinti mennyiségekkel. A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg szem és a hozzátartozó szárterméssel együtt 2,5 kg N; 1,1 kg P2O5; 2,2 kg K2O, vagyis 5,8 kg vegyes - NPK - hatóanyag, ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:0,9 körűl alakul. A silókukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg zöldtermés biztosításához 0,35 kg N; 0,15 kg P2O5; 0,40 kg K2O, amely 0,9 kg vegyes hatóanyag, és ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:1,1. A nitrogén nagyon fontos tápeleme a kukoricának, ezért a kukorica termésére igen nagy hatása van a N-ellátottságnak. A jó nitrogén ellátottság azonban nem csak a kukorica termését növeli, hanem erőteljes vegetatív növekedést is előidéz, ezért a N-túladagolás már káros, mert késlelteti a kukorica fejlődését és érését. A foszfor is fontos makroelem a kukorica tápanyagellátásában. A termésre gyakorolt hatása többek között az, hogy növeli a csövön lévö szemek számát és nagyságát. A kálium a termésnövelésen kívül gyorsítja az érést és növeli a szárszilárdságot. A nitrogén-, foszfor és kálium-ellátottsághoz szükséges tápanyag mennyiségek több tényezőtöl is függnek. A fontosabb tényezők a következök: a kukorica fajlagos N, P, K műtrágya- hatóanyag igénye; a talajok tápanyag /NPK/ ellátottsága és az elérhető termések nagysága.
Trágyázás
A kukorica tápanyagellátása csak trágyázással biztosítható. Ezért a kukorica alá megfelelő mennyiségü szerves- és műtrágyát kell adnunk, hogy a rendelkezésre álló víz maximálisan hasznosulhasson és a tápanyaghiány ne legyen a termés nagyság korlátozója. A kukorica nagyon meghálálja a szervestrágyázást. A legmegfelelőbb szervestrágya az istállótrágya, de jól értékesíti az évelő pillangósok tarló- és gyökérmaradványait is. Az istállótrágyának és egyéb szervestrágyáknak a tápanyagpótló szerepük mellett a talajok szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős. A kukorica alá ritkán tudunk teljes adagú, 30-40 t/ha istállótrágyát biztosítani. Ezért előtérbe kerül a féladagú istállótrágyázás. /A zúzott kukoricaszár is leszántásra kerül, ha nem takarítják be./ A teljes adagú istállótrágyázás helyett gazdaságos az is, ha a kukorica alá féladagú istállótrágyát - 15-20 t/ha - adunk és azt a tápanyagigény fegyelembevételével műtrágyával egészítjük ki. Az istállótrágyát leghelyesebb nyáron, vagy ősz elején kihordani és középmély, majd őszi mélyszántással a talajba dolgozni.
Műtrágyázás
A kukorica tápanyag ellátásában is nagy jelentősége van a korszerű műtrágyázásnak. A szükséges tápanyagok mennyiségét mindenkor a várható termésnagyság és a talajok tápanyag-ellátottsága alapján kell meghatározni. Ebben nagy segítséget adnak a MÉM NAK szerinti trágyázási irányelvek és a konkrét talajvizsgálatok. A kukorica fajlagos műtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - jó és közepes NPK ellátottságú talajokon: 20-30 kg N, 12-20 kg P2O5, 18-30 kg K2O, amely 50-80 kg/t vegyes - NPK - hatóanyagnak felel meg, ahol a hatóanyagok aránya kb. 1:0,65:0,95 körűl van. A tápanyagok arányára vonatkozóan általános szabály, hogy külterjesebb viszonyok között általában a N mennyisége legyen a legnagyobb, de belterjesebb viszonyok között már a nitrogén és kálium aránya azonos legyen, a foszfor aránya pedig valamivel kisebb is lehet. Figyelemmel a szemes és a silókukorica műtrágyázás irányelveire; az irányelvek lényegében azonosnak tekinthetők. De kisebb eltérések azért lehetnek, pl. a nitrogén-mennyiség a silókukoricánál jobban növelhető, mint a szemeskukorica termesztése során. A silókukorica fajlagos műtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - zöldtermés biztosításához jó és közepes tápanyagellátottságú talajokon: 3,5-5,5 kg N, 1,5-3,5 kg P2O5, 2,5-5,5 kg K2O, ami 7,5-14,5 kg/t vegyes hatóanyagnak felel meg, ahol az NPK arány kb. 1:0,55:0,90 körűl van. Összefoglalva, a szükséges műtrágya mennyiségek és a tápanyagarányok általában a következö tényezőktöl függenek: a termesztési célnak megfelelő fajlagos műtrágyaigény hatóanyagokban - amelyek viszont a termőhely talajviszonyai és a talajok tápanyag ellátottsága szerint alakulnak-; és az elérhető, illetve tervezhető termésmennyiségek. De a végleges mennyiségek még rendszerint módosulnak: az istállótrágyázás, az öntözés, és az elővetemények eltérő hatása miatt. A tervezett műtrágya hatóanyag mennyiségek az elővetemények alapján a következöképpen módosíthatók: a hüvelyes és pillangós elővetemények esetén a N-mennyiség csökkenthető; a kukorica és napraforgószár, valamint gabonaszalma leszántásakor pedig a káliumot kell csökkenteni; gyengébb minőségű talajokon a kukoricaszár leszántásakor viszont plusz nitrogén adagolására van szükség.
A műtrágyázás ideje és módja
A kukorica műtrágyázásánál is az az általános irányelv, hogy a foszfor és kálium műtrágyákat - a talajok túlnyomó részén - alaptrágyázásra használják. Ezért rendszerint a nyári talajmüvelésekkel, vagy őszi mélyszántással keverik be a talajba. A gyengébb minőségű, laza és sekély termőrétegű talajokon helyes, ha megosztjuk a foszfor és a kálium műtrágyázását is; felét összel, a másik felét pedig tavasszal szórjuk ki. A nitrogén műtrágyákat általában megosztva adjuk összel és tavasszal. A megosztás a talajok összetétele - kötöttsége - alapján történik. A nitrogén nagyobb részét összel, kisebb részét pedig tavasszal adjuk a kötöttebb talajokon. A lazább és a sekély termőrétegű talajokon viszont fordítva van. Szemes kukoricánál összel: 50-60%, illetve 30-40%, tavasszal pedig 40-50%, illetve 60-70%. Silókukorica termesztésekor ez módosul: összel 30-50%, illetve 25%, tavasszal 50-70%, illetve 75%. A szemes kukorica és a silókukorica N-műtrágyázása abban is eltérhet egymástól, hogy a silókukorica alá tavasszal több nitrogén műtrágya adható. Az összel kiszórt N-műtrágyát a többi alaptrágyához hasonlóan kell a talajba dolgozni. Ezért az őszi műtrágyázásra a lassan ható nitrogén műtrágyák is felhasználhatók. A tavaszi N-műtrágyát és a gyengébb talajokon tavasszal adott foszfor és kálium műtrágyákat a vetés előtti vetőágykészítéssel egyidejűleg kell kiszórni és a talajba munkálni. A starter trágyázást általában olyan talajokon érdemes alkalmazni, amelyek tápanyag ellátottsága közepesnél gyengébb, valamint ott, ahol nem adtuk tavasszal a N-műtrágyát. Ilyenkor a korszerű kukoricavetőgépekkel a vetéssel egymenetben célszerű 100 kg/ha könnyen oldódó, összetett vagy komplex műtrágyát adni.
A kukorica termésnövelésének fontos tényezője a jó minőségű talajelőkészítés, amely őszi talajmüvelésböl és tavaszi magágyelőkészítésböl és a szervestrágyázástól függően változik. A kukorica szereti a légjárható, mélyen müvelt talajt. Ezért eredményes termesztésének alapja az 52-56%-os pórustérfogatú talaj, amely rendszerint csak a megfelelő mélységü talajmüveléssel, jó minőségű őszi, vagy nyárvégi mélyszántással érhető el. A mélyszántásnak a talaj müvelésén kívül fontos szerepe van az évelő gyomok és a rovarkártevők irtásában is. Az őszi és a nyárvégi mélyszántás mélysége mindig a talajtípustól, a termőréteg vastagságától és a éghajlati viszonyoktól függ. Jó minőségű vályogtalajokon, ahol az előzö 1-2 évben 30 cm körűli mélységben müvelték meg a talajt, elegendö, ha 22-25 cm mélyen szántunk. Az erősen kötött, lazításra szoruló talajokon jobb eredmény érhető el, ha 25 cm körűli mélyen szántunk és altalajlazítóval mélyen meglazítjuk a talajokat. A kukorica a mélyítö müvelést is terméstöbblettel hálálja meg, valamennyi kukoricatermesztésre kedvezö talajtípuson. Kalászosok után - amennyiben a talaj 3 éven belül nem volt mélyen müvelve, vagy egyéb okok miatt a talaj tömödött - nagyon fontos a 30 cm körűli mélyszántás, vagy a középmély lazítás. A sekély termőrétegű talajokon csak középmély lazítással végezhető el a mélymüvelés. A későn lekerülö elővetemények után általában csak szántásos talajelőkészítés végezhető. Amennyiben elmarad a szántás és nehézkultivátorozást végzünk - különösen zúzott szármaradványok esetén - a kultivátorozást kétszer kell elvégezni. A talajelőkészítés ideje és módja rendszerint az elővetemények lekerülésének az idejétöl függ. A korán lekerülö gabonák után tárcsával végezzük el a tarlóhántást, majd gyürüshengerrel zárni kell a talajt. Ha istállótrágyázunk, ezt követheti az istállótrágya és az alapműtrágyák leszántása, majd az őszi mélyszántás elvégzése. A tarlóhántás el is hagyható az istállótrágyát és az alaptrágyákat nyárvégi, vagy őszi mélyszántással dolgozzuk be a talajba. későn lekerülö elővetemények esetén az alaptrágyák kiszórása után - tarlóhántás nélkül - következik a mélymüvelés, amely a talajadottságoktól függően vagy csak szántás, vagy altalajlazítás és szántás is lehet. A nyárvégi és a korábban végzett őszi mélyszántásokat célszerű még az összel elmunkálni; csak a lejtös területek legyenek kivételek, ahol az ormosszántás talajvédö hatására szükség van. A szántást, ha csak lehet, mindig kövesse az osztóbarázdák behúzása és a talajok elmüvelése, hogy tavasszal alkalmas legyen a talaj elmüvelése, hogy október közepéig, végéig el kell müvelni és le kell zárni a szántásokat. Ha az őszi mélyszántást nem lehet időben elvégezni, akkor a tavaszi szántás elkerülhetetlen, de tavasszal már nem szabad mélyen szántani. Egyébként csak a láptalajokon szabadna a kukorica alá tavasszal szántani.
Tavaszi magágykészítés
A magágykészítésnek igen nagy jelentősége van, mivel a megfelelő tőszám és az egyenletes növényállomány, valamint az eredményes vegyszeres gyomírtás megvalósításának is a jó minőségű vetőágy az előfeltétele. Tavasszal, mihelyt a talajra lehet menni, végezzük el a simitózást. Ha a simitó nem végez kielégítő munkát, sekélyen járatott kombinátorral - esetleg fogassal - is lezárható a talaj. A magágykészítés munkagépe a kombinátor, melynek munkája a következökben foglalható össze: lezárja a talajt; a vetőmagvak befogadására és csírázására alkalmas vetőágyat és egyenletes talajfelszint hoz létre. Általában többszöri kombinátorozásra van szükség a jó minőségű magágy előkészítése érdekében. Ezért a kombinátorozás gyomírtó hatása is jelentős. A kombinátorozást a vetés mélységéig kell végezni. Ha a talajok őszi elmunkálása, lezárása elmarad, a kombinátor tavasszal már nem végez kielégítő munkát. Ezért ilyenkor szántófőldi kultivátort vagy ásóboronát használjunk a vetőágy készitésére; ez utóbbira főleg a kötött talajokon van szükség. A tárcsa tavaszi használatát lehetőleg kerülni kell. A szemes kukorica és a silókukorica talajelőkészítése értelemszerűen mindenben azonos, legfeljebb a silókukoricánál lehetnek kisebb eltérések, ha másodvetésben termesztjük.
Vetés
A vetőmag előkészítése
Ismeretes, hogy a hibridkukoricák mellett a kukoricatermesztés biológiai alapja a kiváló minőségű vetőmag. A hibridkukorica vetőmagot a termelő üzemek teljesen előkészítve - magnagyság szerint kalibrálva és csávázva - kapják a vetéshez. Ezért a vetőmag előkészítésére az üzemben már nincs szükség. Az utóbbi években a kukorica-vetőmagnak mint értékmérő tulajdonságnak: a Cold-teszt vizsgálata terjedt el. /A Cold-teszt % nem más, mint a termőhelyi körűlmények között vizsgált csírázóképesség. /Minél nagyobb a vetőmagvak Cold-teszt %-értéke, annál jobb a minőségűk.
Vetésidő
A kukorica vetése akkor kezdödik el, amikor a talaj a vetés mélységében a déli órákban 120C-ra melegszik. Általában akkor kezdhető el a vetés, ha a talajhőmérséklet tartósan eléri a 10-120C-ot. Ez rendszerint április 15-20-a körűl szokott bekövetkezni. Az optimális vetésidő hazánkban a talajok felmelegedésétöl függően április 15-30-a között van. Az ország déli részein valamivel korábban, az északi és nyugati részeken későbben lehet elkezdeni a kukorica vetését. főnövényként általában április közepétöl május 5-10-ig, másodnövényként pedig május végéig vethető a kukorica. A silókukorica optimális vetésideje azonos a szemes kukoricáéval. De ha másodvetésben termesztjük, még a nagyon rövid tenyészidejű hibrideket is legkésőbb július elejéig el kell vetni. Öntözés nélkül azonban csak a májusi másodvetés biztonságos. Az optimális vetésidő betartása azért fontos, mert ha túl korán vetünk, vontatott lesz a csírázás és különösen a gyengébb Cold-teszt értékü vetőmagvak esetében hiányos lesz a vetés. De megkésni sem szabad a vetéssel, mert a későn vetett kukorica sokat szenved a nyári szárazságtól és kevesebbet terem, mint ha optimális időben vetették volna.
Vetésmélység
A vetés mélysége is több tényezőtöl függ. A fontosabb tényezők a következök: a vetés időpontja, a talaj nedvességtartalma, a talaj kötöttsége, a vetőmag nagysága és a Cold-teszt %. A vetésmélység általában 5-10 cm között váltakozik; kötöttebb talajokon és korábbi vetésnél, valamint ha kisebb a vetőmag, 5-6 cm; lazább talajokon, későbbi vetés esetén, és ha nagyobb a vetőmag, 6-10 cm körűl van.
Tenyészterület és állománysűrűség
Ismeretes, hogy a hektáronkénti tőszám és a kukorica termése között szoros összefüggés van. Ezért a tenyészterület-nagyság, a területegységre jutó optimális növényszám nagy hatással van a kukorica termésmennyiségére és minőségére. Nagyon jelentős a fajtára jellemzö és a környezetnek megfelelő állománysűrűség, mert az optimálisnál kisebb és nagyobb tenyészterület egyaránt káros a kukorica termésére. A tőszámnak az optimumig való növelése sem mindig kedvezö, mert a hektáronkénti termés ugyan nö, de a növények egyedi termése és az ezerszem-tömeg már csökken. Ezért a túlzott mértékü tösűrítés rontja a termesztés biztonságát és a kukorica minőségét. Az állománysűrűség nagyságát is több tényező határozza meg.
A fontosabb tényezők a következök: Az éghajlati tényezők közül különösen a csapadék mennyiségének és eloszlásának van nagy jelentősége az állománysűrűség mértékére. A talajviszonyok közül a tápanyagellátottság és főleg a talajok vízgazdálkodása jelentős. Ezért jó vízgazdálkodású talajokon hektáronként 5-10 ezerrel nagyobb tőszámmal termeszthető a kukorica, mint a gyengébb vízgazdálkodású talajokon. A talajok felvehető tápanyag-tartalma is fontos. Általános irányelv, hogy a nagyobb állománysűrűség termésnövelő hatása csak a megfelelő tápanyag ellátottságú talajokon realizálódik, egyébként terméscsökkenés következik be. Ha öntözzük a kukoricát, általában 20-25%-kal növelhető a hektáronkénti tőszám. Tehát öntözéses termesztés esetén nagyobb állománysűrűséggel termeszthetők a hibridkukoricák, mind a szemes, mind a silókukorica-termesztés esetében.
A kukorica fajták, illetve a különböző hibridek tenyészterületigénye
Korábban általános szabály volt, hogy a rövidebb tenyészidejü kukoricák kisebb, a későbben érő - nagyobb testü - fajták nagyobb tenyészterületet igényelnek. Tehát az optimális tőszám és a tenyészidő hossza között is szoros kapcsolat volt. Ez a kapcsolat azonban a korszerű hibridkukoricák termesztése során módosult. A jelenleg termesztésben lévö hibridek tőszám sűríthetősége jobban függ a genotípustól, mint a tenyészidő hosszától. Ma már számos olyan hosszabb tenyészidejü hibridet termesztünk, amely ugyan olyan jól türi a nagyobb állománysűrűséget, mint a korábban érő hibridek. Ezért jelenleg a talajok és hibridek tulajdonságaitól és az időjárástól függően 50-75 ezer tö/ha intervallumban célszerű termeszteni a hibridkukoricákat. A tenyészterület-igényen kívül fontos a hibridkukoricák tőszámsűríthetőségének és töhiánykiegyenlítö-képességének az ismerete is. Az utóbbinak főleg akkor van nagy jelentősége, ha töhiányos - egyenlötlen tötávolságú - a vetés. A szemes kukorica és a silókukorica közt az állománysűrűségben van a legnagyobb különbség; a silókukorica tőszáma a nagyobb. A silókukorica optimális tőszáma /tö/ha/ kb. 15-20%-kal legyen csak több, mint ugyanazon a termőhelyen a szemes kukoricáé. Természetes, hogy egyes fajták esetében ezek a tőszámok módosulnak, vagyis a silóhibridre jellemzöen alakulnak. A korábbi években lényegesen nagyobb állománysűrűséggel termesztettük a silókukoricát hazánkban. A tenyészterület nagysága mellett fontos a tenyészterület alakja is, mivel ez határozza meg azt, hogy milyen térállásban és elosztásban termesztjük a kukoricát.
Vetésmódok
A vetésmódok azért jelentősek, mert a sor- és tötávolságon kívül az egyedi tenyészterület alakját is meghatározzák.
Soros vetés
A kukorica legrégibb vetésmódja a hagyományos soros vetés. előnye, hogy mindenütt - kis gazdaságokban is - alkalmazható. Hátránya, hogy nagy a vetőmag és a kézimunkaerő szükséglete. A soros vetés gabonavetőgépekkel is végezhető, de ekkor az egyenlötlen és sűrű növényállományt ritkítani kell. Hazánkban a soros vetés sortávolsága általában 70 cm. Azokon a talajokon, ahol csak mechanikai módszerekkel valósítható meg a kukorica ápolása, 70 cm helyett 100 cm-ig bármely sortávolságra vethető a kukorica. jelentőségének megfelelően a továbbiakban csak a szemenkénti vetéssel foglalkozunk.
Szemenkénti vetés
A kukorica legkorszerűbb vetésmódja a - korszerű kukoricavetőgépekkel végezhető - szemenkénti vetés. A szemenkénti vetés sortávolsága az alkalmazott vetőgépektöl függően 70, vagy 76,2 cm, de 75 cm-re vető kukoricavetőgépek is vannak a gyakorlatban. A szemenkénti vetés lényege az, hogy - a vetőmagvak minőségétöl függően - csak annyi vetőmagot vetünk el, ahány növényszámot /tö/ha/ az adott termőhely viszonyai között - a hibridek tenyészterület igényét is figyelembe véve - optimálisnak tartunk. Igy lényegében a vetőmag mennyiségekkel szabályozzuk az egy hektárra szükséges tőszámot, vagyis a hibridekre jellemzö állománysűrűséget. Ezért nagyon nagy jelentősége van a megfelelő vetőmagmennyiségnek, illetve a kivetendö vetőmagvak számának /db/ha/, mert ettöl függ a szükséges növényszám /tö/ha/. A szemenkénti vetésnek a már említetteken kívül még számos előnye van, melyek a következök: kevesebb a vetőmagszükséglet; nincs szükség tőszám beállítására; a tervezett növényszám - a kívánt állománysűrűség - vetőmagmennyiségekkel jobban és olcsóbban szabályozható, mint az egyeléssel. A szemenkénti vetés főbb előfeltételei a következök: kiváló csírázóképességű, nagy Cold-teszt % értékü, kalibrált és csávázott vetőmag; a kártevő lárvák számától függő talajfertötlenítés; jól előkészített magágy és korszerű kukoricavetőgép.
A vetőmagmennyiség
Ismeretes, hogy a vetőmagmennyiség a vetésmód és a vetőmag csírázóképességén kívül legnagyobbrészt az állománysűrűségtöl, a termő tőszámtól függ. A termő tőszám pedig a csíraszámtól, illetve a kivetendö szemszámtól /a vetőmag db/ha/ függ. Ezért a vetőgépen a tötávolságot mindig a sortávolságtól és a szükséges vetőmag számától függően kell beállítani. A vetőmagszükséglet kg/ha pedig a vetőmag ezerszemtömegétöl és a kivetendö magszámtól függ. A vetőmagszükségletek: szemes vetésénél pedig rendszerint 20 kg/ha felett vannak. A súlyszerinti vetőmagszükségletek eltérése azért is jelentős, mert a hibridkukorica vetőmagvak nagysága erősen függ a változattól, a hibridek előállítási módjától /SC, TC, DC/, valamint a frakciók méretétől. Az SC hibrideknek általában kisebb szemtermésük van, mint a TC és a DC hibrideknek.
Talajfertőtlenítés
Ha a talajlakó kártevők száma a küszöbérték felett van, talajfertötlenítésre van szükség. A szerek kijuttathatók a teljes felületre, de helyesebb, ha a korszerű kukoricavetőgépekkel, a vetéssel együtt adjuk.
Növényápolás, vegyszeres gyomírtás és öntözés
A kukorica nagyon érzékeny a gyomok kártételére, ezért az ápolás legfőbb célja a gyomírtás. Igy a kukorica agrotechnikai tényezői közül a növényápolás jelentősége igen nagy, mivel a gyommentességek kiemelkedö szerepe van a termésnövelésben.
Mechanikai ápolás
A kukorica mechanikai ápolásának a korszerű termesztési technológiákban ma korlátozott jelentősége van, de a jövöben a környezet terhelésének csökkentése miatt növekszik a jelentősége. Nagyobbrészt csak a kisgazdaságokban alkalmazzák, ahol a mechanikai ápolómunkák a sor és sorközi kapálásokból és a soros vetés ritkításából állnak. A kapálások száma általában a gyomosodástól és az időjárástól függ. A kétszeri kapálás általánosnak tekinthető, de néha a harmadik kapálásra is szükség van. A mechanikai ápolás módszereire a jelenlegi technikai szinten ritkán van szükség a nagyüzemi kukoricatermesztés során. Általában csak akkor és olyan helyeken, ahol a vegyszeres gyomírtás hatása különböző okok miatt elmarad. Ilyen helyeken rendszerint sorközi kultivátorozásra van szükség. De nagyon vigyázzunk, mert az indokolatlan kultivátorozásoknak csak negatív hatásai vannak. /Csökken a tőszám és megbomlik a gyomírtóvegyszer által kialakult réteg./
Vegyszeres gyomírtás
A kukorica vegyszeres gyomírtása jelenleg elég bonyolult és nagy hozzáértést igénylö feladat. Bonyolultsága azonban nem csak abban kereshető, hogy sokféle gyomírtószer használható a kukorica kémiai gyomírtásával, hanem a felhasználás ideje és módja is változó. A gyomírtás módját, a felhasználásra kerülö gyomírtószereket mindenkor a gyomfelvételezési eredmények és a talajadottságok alapján kell megválasztani. Figyelembe kell venni, hogy a táblákon milyen gyomfajok fordulnak elő tömegesen és az uralkodó gyomfajokhoz igazítva kell meghatározni a gyomírtószereket és szerkombinációkat. Ezért a kukorica - a silókukorica - vegyszeres gyomírtása is az, előforduló gyomnövények és a különböző hatóanyagtartalmú gyomírtószerek alapján csoportosítható:
1. Az évelő és a magról kelő egyéves gyomokkal fertőzött területek gyomírtása. Több éves kezelés, ezért a területen az utóhatás miatt legalább 2-3 évig csak kukorica termeszthető.
2. A magról kelő egyéves gyomokkal fertőzött területek gyomírtása.
3. Növényváltásra kerülö területek vegyszeres gyomírtása.
4. A kikelt kukorica vegyszeres gyomírtása.
Abban az esetben, ha az alap kezelésre használt gyomírtószerek hatása nem kielégítő, állománykezelésre van szükség. /Postemergens permetezés/. A permetezések nagyon nagy figyelmet követelnek, mert a gyomok fejlettségén /2-3 leveles állapot/ kívül a kukorica fejlettségét is figyelembe kell venni. /Tervezés esetén helyes, ha a kukorica területének 20-30%-ára felülkezelést tervezünk./ Az egy vegetáció gyommentességét biztosító herbicidek használata az ajánlott. A herbicidfajtát évente váltsuk, hogy a gyomok rezisztenssé válását elkerüljük. Vetésváltás nélküli termesztésében indokolt lehet a több évre is ható herbicidek használata. Terméscsökkentö gyomnövényei a fenyércirok, a parlagfü, a libatopfajok, a disznóparéj fajok, a kakaslábfü, a vadköles, a tarackbúza, a csillagpázsit, a hamvas szeder, az apró szulák és a csattanó maszlag. Rezisztens gyomok elszaporodása esetén kalászosokkal vagy egyéb növényekkel kell váltani a kukoricát. A silókukorica és a szemes kukorica vegyszeres gyomírtása lényegében azonos, de a szemes kukorica kényesebb a gyomosodásra, mint a silókukorica, amely a nagyobb tőszámával jobban árnyékolja a gyomokat, ezért a gyomírtószerek megválasztása és használata is egyszerűbb. De ha másodvetésben termesztjük a silókukoricát, a vegyszeres gyomírtás hatékonysága már romlik. A kukorica betegségei közül a legszámottevőbb a golyvásüszög, a levél foltosság, a baktériumos levélfoltosság és a fuzáriózis, ami támadhat szárat, csövet és szemet. A jól csávázott vetőmag elegendö védelmet nyújt. Kártevői közül a bagolypillék, a levéltetvek, a főldibolhák, a frilégy, a kukoricabarkó, a kukoricamoly a leggyakoribbak. A kukoricamoly szaporodását mérsékeli a május elején megmaradt kukoricaszár elégetése. A fácánok ellen a csávázott magra vadriasztó szer rávihető.
Öntözés
A kukorica jó alkalmazkodó képessége ellenére meghálálja az öntözést. Az öntözés nemcsak növeli a termést, hanem lehetőséget biztosít a termésszint tartására is. A kukorica elég gazdaságosan használja fel a talajok vízkészletét, mégis a vízigényes növényekhez tartozik, mivel átlagos körűlmények között 1 kg szárazanyag előállításához 300-400 kg vizet párologtat el. Ezért az öntözést mindig a talaj nedvességtartalmához és a növény fejlődéséhez kell igazítanunk. Általában háromszor öntözzük a kukoricát: először a címerhányás előtt, június végén-július elején; másodszor a nővirág megjelenésekor, július közepén-második felén; harmadszor a szemképzödés kezdetén, augusztus elején. Az öntözővíz mennyiség, az alkalmazandó víznorma a talajok víztartalmától és az öntözési módtól függ. Általános irányelv a talajok 35-40 cm mélységig való beáztatása. Ez esőszerű öntözésnél 40-70 mm körűli öntözővíz. De barázdás öntözés esetén 10-20%-kal nagyobb öntözési normára van szükség. /Barázdás öntözés alatt mélybarázdás öntözést kell érteni.
Betakarítás
A kukoricát teljes érésben kell betakarítani amikor a szemek nedvességtartalma 30-36% körűl van. Biológiai érettség előtt azért nem célszerű betakarítani, mert a szemek tápanyagtartalma még nem alakult ki; a szemek még rosszul morzsolhatók, ezért nagy a szemtörés aránya. De lényegesen nagyobb lesz a szárítás költsége is. A megkésett betakarítás sem kedvezö, a nagyobb mérvü szárdölés miatt nö a betakarítási veszteség és erősen csökken a szár takarmányértéke is. A biológiai érés után a szemek nedvességtartalma fokozatosan függ, mivel a hibridek vízleadó képessége változó. A kukorica betakarítási ideje az érésen és a nedvességtartalmon túl nagymértékben a tartósítás és a tárolás módjától függ. Ezért a fajták vízleadó képessége is másként ítélhető meg akkor, ha a kukorica szárításra, vagy nedves tárolásra kerül. Hazánkban a fajták tenyészidejétöl és vízleadóképességétöl függően szeptember és október a kukorica optimális betakarítási ideje. Ha az üzemekben megfelelő a fajtaarány, akkor a betakarítás folyamatosan, munkacsúcsok nélkül végezhető. A silókukorica betakarítási ideje is több tényezőtöl függ. főbb tényezők a következök: a silóhibridek tenyészideje, a vetésidő és az érettségtöl függő szárazanyagtartalom. Ha tejes-viaszérésben - kisebb /20-25%/ szárazanyagtartalommal - takarítjuk be a silókukoricát, nagy lesz a zöldtermés, de kevesebb lesz a betakarított keményítőérték, vagyis kisebb takarmányértéket képvisel, mint ha később takarítottuk volna be. Ezért az utóbbi években az a helyes betakarítási időpont, amikor az egész kukorica növény 30-40% - átlagosan 35% - szárazanyagtartalommal rendelkezik. Ez általában a késői viaszérésnek felel meg.
A betakarítási módok
A kukorica betakarítható kézzel vagy géppel. Jelenleg csak a kis gazdaságokban és a tenyészkertekben takarítják be kézzel a kukoricát. A gépi betakarításnak pedig nagyon sokféle módja terjedt el a gyakorlatban. A fontosabb betakarítási módok a következök: csöves betakarítás, morzsolásos betakarítás, (CCM) és a leveles, kukoricacsö-zúzalék készítés (LKS), kukoricaszem-csutka keverék készítés és teljes növénybetakarítás.
Csöves betakarítás
A csöves betakarítás csőtörö-fosztó gépekkel végezhető. A gép egy menetben letöri, megfosztja és pótkocsiba rakja a csövet, a szárat levágja, felszecskázza és szállító jármüre vagy tarlóra fújja. A csöves betakarítás erősen lecsökkent, alkalmazása nagyobbrészt csak a kis gazdaságok, a háztáji területek egy részére és a vetőmag kukoricára korlátozódik.
Morzsolásos betakarítás vagy szemes betakarítás szántófőldi morzsolással
A nagyüzemi kukoricatermesztési technológiákban legnagyobbrészt morzsolva takarítják be a kukoricát. A betakarítás kukoricacsö-törö adapterrel felszerelt arató-cséplö gépekkel végezhető. Ez a betakarítási mód nemcsak azért gazdaságos, mivel morzsoltan kerül betakarításra és tárolásra a kukorica, hanem azért is, mert a gabonakombájnokkal a kukorica betakarítása is elvégezhető.
A szem csutka keverék (CCM) betakarítása
A CCM-et abrak minőségű koncentrált takarmánynak minősítik, amely olyan termék, ami a kukoricaszem mellett a csutka 40-60%-át tartalmazza. A kombájnra szerelhető adapterrel a szem és a csutka megfelelő arányban együttesen betakarítható. Nedves tartósításra azok a hibridek alkalmasak, amelyek nagyobb nedvesség mellett érnek, a szárazanyag beépülése a szembe hosszabb ideig elhúzódik és lassúbb a vízleadásuk. A nedves tartósításra optimálisak a 28-30% szemnedvességet hosszú ideig tartó hibridek. A betakarítás időpontja itt a szemtelítödés utolsó szakaszában, illetve a biológiai érés időszakában van, amikor egységnyi területröl a maximális tápanyaghozam takarítható be. A kombájnokra felszerelhető dobbetétek és a dobkosár az intenzív csutkaaprítást végzi. A rosta- és szalmarázó betétek pedig a csutkanyerés arányát biztosítják. A CCM-ként történö betakarítás elsősorban olyan üzemeknek ajánlható, ahol a korai fagyok miatt a kukoricát nagy nedvességgel kénytelenek betakarítani, vagy ahol a megkésett vetés miatt nagy a betakarításkori nedvességtartalom.
Csuhéleveles-csözúzalék betakarítása
A csözúzalék elsősorban a kérődzö állatok takarmányozására alkalmas, amivel a szárazkukorica-abrak részben helyettesíthető. A csözúzalék elsősorban a kifejlett érett szemeket tartalmazza, és ezenkívül a csutka, a csuhé és a levél kisebb hányda is belekerül a zúzalékba. A csözúzalék készítésénak, betakarításának legkedvezöbb időpontja a biológiai érés időszaka, amikor a szem nedvességtartalma 25-28%. A betakarításra olyan szecskázógépeket használhatunk, amelyeket csőtörö adapterrel szerelhetünk fel. Az adapter által letört csövek a szecskázódobba kerülnek. A szecskázódob a csöveket feldarabolja, majd a zúzókosár segítségével tovább aprítja. A különböző lyukméretü zúzókosár alkalmazásával az aprítás minősége, a szemek aprítása pedig a szemtörö rostával szabályozható (Hesston 7600, Hesston 7160 stb.). A szecskahossz 10-20 mm legyen, a csutkarakció 10 mm alatt maradjon. Az ép szemek aránya az 5%-ot ne haladja meg. Kerülni kell a finom aprítást, hogy a gépek tömegteljesítménye ne csökkenjen. Állat-egészségügyi okok miatt sem célszerű a túlaprítás.
A teljes kukoricanövény betakarítása
Ha a teljes növényt takarmányozásra, pl. silózásra akarják használni, a betakarítás legcélszerűbb módszere a teljes kukoricanövény szecskázott-zúzott betakarítása. A teljes kukoricanövényt hagyományos silózással és zúzva lehet betakarítani. De a zúzott betakarításra csak a kukorica nagyobb szárazanyag-tartalma esetén van szükség. A betakarítás lényege az, hogy a szemes kukorica és a silózás céljára termesztett teljes kukoricanövényt akkor takarítják be, amikor a teljes növény szárazanyag-tartalma 30-40%-os; a szem nedvesség tartalma pedig 36-42% között van. Betakarítására - a csözúzalék készítéshez hasonlóan - csak azok a járvaszecskázó gépek alkalmasak, amelyeknek a szecskázódobja zúzókosárral is felszerelhető. Ezek szerint a silókukorica korszerű - nagyobb szárazanyagtartalommal történö - betakarítása mindenben azonos a teljes kukoricanövény betakarításával. De ha kisebb szárazanyag-tartalommal - a hagyományos silózással - takarítjuk be a silókukoricát, akkor zúzókosár nélküli, közönséges járva szecskázó gépekkel is betakarítható.
A kukoricaszár betakarítása és hasznosítása
A kukoricaszár betakarításának nagyon nagy jelentősége volna, mivel felhasználása sokoldalú. Ha jó minőségben takarítják be, takarmányozásra is alkalmas, de almozásra és fütésre is használható. A kukoricaszár veszteségmentesen csak a csöves, a kézi és a teljes növény betakarításakor takarítható be. A csőtörö adapteres betakarítások után a roncsolt állapotban visszamaradt kukoricaszárat csak részben lehet betakarítani.
Tárolás
A kukorica betakarítása és tárolása között összefüggések vannak, ezért a kukorica tárolása a betakarítási módoktól függ. A fontosabb tárolási módok a következök: csöves kukorica tárolás, szemes kukorica tárolás, teljes kukoricanövény, kukoricacsözúzalék és nedves szemeskukorica-zúzalék erjesztéses tárolása, azaz silózása.
A csöves kukorica tárolása
A csöves kukorica leggyakoribb tárolási módja a górékban való tárolás, de góré hiányában vékony rétegben, szellös padlásokon és más helyiségekben is tárolható.
A szemes kukorica tárolása
A kombájnnal betakarított, nagy nedvességtartalmú, morzsolt kukorica általában kétféleképpen tárolható: a szárítás utáni tárolással és a nedves tárolás különböző módszereivel.
Szárítás és tárolás
A kukorica nagyobb részét morzsolásos technológiával takarítják be és száraz szemes takarmányként hasznosítják. Ezért a kukorica termés nagy részét szárítani kell. A szárítás különböző típusú és teljesítményü szemestermény-száritókban végezhető. A szárítás körűltekintő munkát igényel, mert a kukorica lassan szárítható gabonaféle. A kukoricát általában 14-15%-os nedvességtartalomig kell szárítani. A kiszárított kukorica toronytárolókban vagy vízszintes tárolószínekben, és más, e célra alkalmas helyiségekben tárolható. A morzsolt kukorica nedves tárolása. Az energiatakarékos nedves tárolásnak és a kukorica felhasználásának többféle módja terjedt el a gyakorlatban. A fontosabb tárolási módok a következök: légmentes - széndioxidos - tárolás, toronysilókban, szigetelt falú horizontálsilókban, fóliaborításos vermekben, stb.; vegyszeres tárolás - a nedves kukoricaszem propionsavas tartósítása - a tárolás egyszerű épületekben, halomban is megvalósítható.
Az erjesztéses tárolások
Az erjesztéses tárolás vagy silózás. A szecskázott és zúzott teljes kukoricanövényt és a silókukoricát, valamint a csőzúzalékot, stb. általában az áthajtó rendszerű horizontálsilókban lehet leggazdaságosabban erjeszteni, illetve tárolni. célszerű fóliával a siló fenéklapját is borítani mind a légveszteség mind a beton melegítése végett. A megfelelő tömörítésről gondoskodni kell, hogy a kívánatos 1,5% tejsavtartalom kialakuljon. Egy-egy silóteret max. 5-6 nap alatt kell betölteni A szilázs tetejét kettős fóliával, közötte homokkal kell fedni.
