|
A világ egyik legértékesebb és legnagyobb területen termesztett gabonaféléje a búza, vetésterülete 245-250 millió hektár körül van a világon. Népélelmezésijelentőségét - amelyben első helyen áll - csak a rizs közelíti meg. széleskörű elterjedését a búzafajok és fajták változatos éghajlati igénye és jó alkalmazkodóképessége tette lehetővé. Ezért a trópusok, a sivatagok és a sarkvidékek kivételével szinte mindenütt termesztik. A búza élelmiszerkénti felhasználása főleg örleményei formájában történik. Felhasználási területe széleskörű; nagyobbrészt kenyeret készítenek belőle, de a kenyéren kívül még számos sütő-, tészta- és cukrászipari felhasználási módja van. A sokrétű felhasználáshoz tartozik még az is, hogy a búza jó minőségű abraktakarmány, de melléktermékei is értékesek. Az örléskor keletkező búzakorpa fehérjében gazdag abraktakarmány. A búzaszalma értékes alomanyag - esetleg takarmánypótló-, de ipari felhasználása is előtérbe került /szalmacellulózgyártás, energetika stb./ A búza hazánkban is a legfontosabb és viszonylag nagy területen termesztett gabonaféle. Búzatermesztésünk nemzetgazdaságilag és üzemgazdaságilag egyaránt jelentős ágazata növénytermesztésünknek, amelynek mindenkori feladata az, hogy a lakosság kenyérgabonaszükségletét hazai termeléssel biztosítsa. |
| További információk... |  |
 |
Rendszertani helye és a búzafajok csoportosítása
A búza a pázsitfűfélék /Poaceae/ családjába és a búzanemzetségbe /Triticum/ tartozik. A búzanemzetségbe számos faj tartozik, de ezek közül csak néhányat termesztenek; a többi búzafajnak csak a búzanemesítésben vanjelentősége. A búzafajok - kromoszómaszámuk alapján - három csoportba sorolhatók: 1.Diploid /alakor/ sorozatn = 7; Genom: A 2.Tetraploid /tönke/ -"-n = 14; " : AB 3.Hexaploid /tönköly/ -"-n = 21; " : ABD Részletesebb csoportosításnál vad- és kultúrbúzákat, valamint csupasz- és pelyvásbúzákat különböztetünk meg. Diploid sorozat; Vadbúzák: T. boeticum /Boiss /Schiem/ Pelyvás kultúrbúzák: T. monococcum /L./ Tetraploid sorozat; Vadbúzák: T. dicoccoides /Körn./ T. timopheevi /Zhukov./ Pelyvás kultúrbúzák: T. dicoccum /Schrank./ Csupasz kultúrbúzák: T. durum /Desf./ T. turgidum /L./ T. turanicum /Jakubz./ T. polonicum /L./ T. carthlicum /Nevski./ Hexaploid sorozat; Pelyvás kultúrbúzák: T. spelta /L./ T. macha /Dek et Men./ Csupasz kultúrbúzák: T. aestivum /L./ T. compactum /Horst/ Mac Key./ T. sphaerococcum /Perc/Mac Key./ A fontosabb fajok, változatok és ökotípusok A közönséges búza /Triticum aestivum L./. A legfontosabb és a legelterjedtebb búza faj a világon. A mérsékelt égövön, így hazánkban is ezt a búzafajt termesztik. A közönséges búza valószínüleg Délnyugat-Ázsiában jött létre és onnan terjedt el még történelem előtti korban. A búzának számos változata és két formája van: az őszi búza /f. hybernum/ és a tavaszi búza /f. aestivum/. Az őszi búza sokkal jelentősebb, mert többet terem, mint a tavaszi búza. Ezért azokban az országokban, ahol a klimatikus viszonyok lehetővé teszik, nagyobbrészt őszi búzát termesztenek. Hazánkban is csak őszi búzát termesztünk. Keményszemüűbúza, vagy Durum búza /Triticum durum Desf./ A második fontos búzafaj, amely a mérsékelt égöv melegebb vidékein terjedt el nagyobb mértékben. /Pl. a pireneusi, az appenini és a Balkán félszigeten/ Vetésterülete - amely összefüggésben van a száraztészta fogyasztásával - növekvö tendenciát mutat, kb. 20-30 millió hektár a világon. A keményszemű búza szemtermése üveges törésü, fehérjében gazdag, de sikér minősége gyenge. Ezért lisztje kenyér készítésére egymagában nem alkalmas, de száraztészta /pl. makaróni, stb./ gyártására kiváló. Hazánkban korábban nem volt jelentősége, de a száraztészta tojás nélküli készítésére előtérbe került nálunk is.
Búza változatok
A búza változatai a következő alaktani bélyegek alapján különböztethetők meg: a kalász szálkázottsága, a kalász és a pelyvák színe, a pelyvák szőrözöttsége, valamint a szemtermés színe. A világ búzatermesztésében 14 változatnak, a hazai termesztésben csak 3-4 változatnak vanjelentősége. A változatok két csoportba sorolhatók: szálkás és tarkalászú búzákra.
1. Szálkás búzák /ssp. aristatum/
A külső virágpelyvának hosszú szálkája van. Ebbe a csoportba 5 változat tartozik, melyek közül nálunk két változatnak vanjelentősége: a./ Fehér kalászú piros szemü változat /var. erithrospermum/. b./ Vörös kalászú " " " /var. ferrugineum/.
2. Tarkalászú búzák /ssp. muticum/
A külső virágpelyva tar, vagyis szálkanéküli. Ide 9 változat tartozik, melyek közül nálunk szintén csak két változat jelentős: a./ Fehér kalászú piros szemü változat /var. lutescens/. b./ Piros kalászú " " " /var. milturum/.
A búza ökológiai csoportosítása
A búza részletes rendszerezése csak megkönnyíti a fajták csoportosítását, de azok termesztési értékéről nem ad tájékoztatást. Ezért a termesztés számára hasznosabbak azok a csoportosítások, amelyek ökológiai sajátosságokon alapulnak. Ökológiai sajátosságuk alapján négy ökotípusba, és az ökotípuson belül még számos csoportba sorolhatók a búza fajták.
1. A humid éghajlat búzái:
- európai és ázsiai búzafajták
- a nyugat-európai őszi búzák, a mediterrán őszi búzák, a közép-európai búzák, a kelet-ázsiai búzák, valamint az észak-, nyugat- és közép-európai tavaszi búzák tartoznak ide.
2. Sztyepp típusú búzák:
- Az extenzív, xerofita és kiváló minőségű őszi és tavaszi búzák tartoznak ide. Többek közt: Ukrajna, Észak-Kaukázus stb. őszi búzái, Szibéria, Kanada, stb. tavaszi búzái, sőt a régi magyar fajták és tájfajták is ide tartoztak.
3. Sivatagi és félsivatagi éghajlat búzái:
- Közép-Ázsia, Nyugat-Kína, Észak-Afrika, stb. búzái tartoznak ide, amelyek közt őszi és tavaszi búzák egyaránt előfordulnak.
4. A párás éghajlat, magas hegyvidék búzái:
- Vízigényes búzák tartoznak ide, amelyek főleg Közép-Ázsia magaslatain terjedtek el.
A búza biológiai jellemzése során csak azokra a sajátosságokra térünk ki, amelyek a gabonafélék általános ismertetésénél kimaradtak, vagy amelyek ismertetésére feltétlenül szükség van. A búzának a változatokra és a fajtákra jellemző alakú és nagyságú kalászvirágzata van. A kalászkákban 5-9 virágkezdemény helyezkedik el, amelyek közül rendszerint 3-5 virág válik termőképessé. A megtermékenyülő virágok száma több tényezőtöl függ, amelyek közül egyik fontos tényező a fajta. Azok a fajták az értékesebbek, amelyeknél jobb a termékenyülési arány. A búza öntermékenyülő növény, csak a nyitva virágzó növényeknél fordul elő kismértékben idegen megporzás. A virágzás a kalászolás után 5-6 napra, - a kalászon belül pedig a kalász középsö harmadában - kezdődik és 2-4 napig tart. A szemtermés alakja, színe, nagysága, összetétele /beltartalma/ a fajtákra jellemző és igen változatos. Színe rendszerint barnás-piros. A szemtermés és ezen belül az endospermium legfontosabb alkotórészei a fehérjék és a keményítő. A fehérjék és a keményítő aránya adja a búzaszem minőségét. Minél nagyobb a fehérjék aránya, annál jobb a búzaszem minősége. A búza fehérjéinek nagyobb része vízben nem oldódó fehérjékböl áll. A vízben nem oldódó fehérjék /gliadin és glutenin/ a búzánál sikérfehérjét, vagy egyszerüen sikért alkotnak. /A sikér átlagos összetétele: 75% gliadin és 25% glutenin. Ha sok a gliadin, akkor a sikér lágy, ha nö a glutenin mennyisége, akkor pedig túl kemény./ A sikér vízben nem oldodó, de a vizet megkötö, rugalmas, kolloid anyag, amely a búzalisztböl készült tésztát rugalmassá és nyújthatóvá, valamint a kelesztésnél keletkező gázok /CO2/ feszítö hatásával szemben ellenálóvá teszi. Ezért a búzafajták sütőipari minőségét mindig a sikér mennyisége és minősége határozza meg.
A búzaszem minősítése
A búzaszem minősége általában a következő indirekt mutatók alapján határozható meg: hektoliter-tömeg, ezerszem-tömeg és a búzaszem acélossága. Malomipari szempontból rendszerint az a jó minőségű, jól kiőrölhető búza, amelynek nagy a hektoliter-tömege /legalább 78 kg, vagy ennél több/, ezerszemtömege /ez fajta tulajdonságtól is függ/ és acélossága. /Az acélosság azt jelenti, hogy a búzaszemek törésfelületének átlagosan hány %-a üveges. Általában az a kivánalom, hogy az acélosság legalább 50%, vagy ennél több legyen./ Ismeretes, hogy az ezerszem-tömeg a Vetőmag értékének is fontos meghatározója, de bizonyos fajták és évjáratok esetén az ezerszem-tömeg nagysága és a kiörlési % között egyenes arányú összefüggés tapasztalható. Annak ellenére, hogy a felsorolt indirekt módszerek kiörlést jelzö értéke nem mindig jelent pozitív korrelációt, sok esetben mégis fontos mutatóként szolgálhatnak a búzaszem malomipari minőségének megitélésénél.
A búzaliszt minősítése
A búzaliszt sütőipari értéke legnagyobbrészt a sikér mennyiségétöl és minőségétől függ. A minőséget laboratóriumi módszerekkel - és különbözö müszerekkel pl. farinograf, stb. - lehet megállapítani. A vizsgálatok során - a beltartalmi értékek közül - főleg a sikérrel kapcsolatos mutatókat határozzák meg, de a teljes értékeléshez a müszeres vizsgálatokon kívül sütési próbákra is szükség van. /A búzaliszt átlagos sikértartalma 30-40% nedves és 10-14% szárazsikér./ A részletes minőségi vizsgálatok alapján, a minőségtöl függően három csoportba sorolják a búzalisztet: jó /A1 -A2/, közepes /B1 -B2/ és gyenge /C1 -C2/. Az A1-A2 minősítésü lisztek más, gyengébb minőségű lisztek javítására is alkalmasak. A B1-B2 minőségű lisztek önmagukban is jól felhasználhatók. A C1-C2 minőségű lisztek viszont csak "A" minőségű lisztekkel keverve adnak megfelelő minőséget. Azok a búzafajták, amelyeknek csak "C" minőségű lisztje van, hazánkban takarmánybúzának minősülnek.
Nemesítés, fajtaváltás és a fajták csoportosítása
Ismeretes, hogy a korszerű búzatermesztési technológiák megvalósításának fontos feltétele a korszerű búzafajták nemesítése és a fajtahasználat. Részletesebben értékelve, a jó búzafajtákkal szemben támasztott föbb követelmények a következők: megdöléssel szemben ellenálló rövid /70-80 cm/ és szilárd szár; jó télállóság és szárazságtürés; jó lisztminőség: magas sikér tartalom, kedvezö aminósavösszetétel, elsősorban több lizin és nagy fehérje tartalom; betegségekkel /szár és levélrozsda, lisztharmat, stb./ szembeni rezisztencia; kiváló termőképesség és jó alkalmazkodóképesség. Fontos kivánalom még, hogy egyszerre érjen, nagy herbicidtürö képességgel rendelkezzen, és csak mérsékelten bokrosodjék.
Búzanemesítésünk rövid áttekintése
A magyar búzanemesítésnek hosszú múltra tekint vissza, jelentős eredményeket értünk el a huszas években a Bánkúti és a Fleischmann fajták előállításával. Régi nemesített fajtáink az extenzív sztyepp-, illetve félsztyepp típusú búzákhoz tartoztak, amelyeknek egyik fontos jellemzője volt a kiváló minőség. ìgy búzanemesítésünknek sem volt más célja, mint hogy a magyar búza minőségét fenntartsa, és ha lehet, még fokozza. Amikor az extenzív típusú búzafajták visszaszorultak - kikerültek a termesztésböl - szükségessé vált az intenzív búzafajták hazai nemesítése is. De az első eredmények csak a hatvanas évek közepén és végén jelentkeztek. Búzanemesítésünk azóta is eröteljesen fejlödik, és ma már számos új és értékes fajtával gazdagítja búzateresztésünk fajtaválasztékát. Sőt a klasszikus búzanemesítéssel párhuzamosan - hímsteril és restorer alapon, - elkezdödött a hibridbúzák előállítása is. A búzanemesítéssel hazánkban két kutatóintézet foglalkozik: a Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet /GK. fajták/ és Martonvásáron a MTA Mezögazdasági Kutató Intézete /Mv. fajták/. A jelenlegi búzanemesítési célkitüzések a következők: nagy termőképesség, komplex rezisztencia, rövid szár, jó sütőipari minőség, több fehérje és lizin tartalom, koraiság és jó télállóképesség. Ezek mellett szükség van speciális fajták előállítására is, amelyek különleges körülmények között is termeszthetők.
A búzafajták csoportosítása
A termesztésben lévő - minösített - búzafajtákat az érési idő és a felhasználhatóságuk alapján csoportosítjuk.
1. Érési idő szerint vannak:
Korai, középéréűü és középkésői érésü fajták.
2. Felhasználhatóság - lisztminőség - alapján pedig
Étkezési és takarmány búzafajták különböztethetők meg. Az étkezési búzafajták közül azokat a fajtákat, amelyeknek kiváló a lisztminőségűk /A1-A2/, a javító fajtáknak nevezzük.
Éghajlatigény
Az éghajlati tényezők jelentősége meghatározó a búza termésére, termésingadozásokat is rendszerint klimatikus tényező, főleg a csapadékhiány okozza. Ezért búzatermesztésünk legnagyobb termés csökkentö tényezője az aszály, amelyet csak korszerű agrotechnikai eljárásokkal mérsékelhetünk. Egyébként a csapadék mennyiségének és eloszlásának meghatározó szerepe van a termés mennyiségére és minőségére. Az őszi búza fejlődésének a mérsékelt égöv felel meg a legjobban, etőöl délre csak a járó-jellegü, vagy tavaszi búzák termesztésének vannak meg a hőmérsékleti feltételei. A mérsékelt égöv északi részein az őszi búza addig termeszthető, míg a tartós hideg, vagy hótakaró a növényzet áttelelését nem akadályozza. A tavaszi búza viszont ezen a határon túl is termeszthető mindenütt, ahol a fagymentes tenyészidő höösszege a fajta minimális szükségletét még kielégíti. Hazánk éghajlata az egész ország területén alkalmas, de nem egyformán kedvezö a búzatermesztésre. A csapadékosabb Dunántúlon kisebbek a termésingadozások, mint a szélsöségesebb éghajlatú Alföldön, de a termés minőségére az Alföld éghajlata a kedvezöbb, mivel a szárazabb klíma kedvez a jobb minőségű termés ialakulásának. A búza kezdeti fejlődésére az enyhe, csapadékos és hosszú ősz kedvezö, mert így a búza jól megerősödve kerül a télbe. A száraz ősz nemcsak a búza fejlődésére kedvezötlen, hanem nagy mértékben megnehezíti a talajelőkészítést és erősen késlelteti a kelést is. A búzafajták télállósága - fagytüröképessége - eltérö. Az őszi búza fajták -főként a jó télálló fajták-, hótakaró nélkül -200C körüli hideget, hótakaró alatt pedig -250C hideget is elviselnek. Ezért, ha hó takarja a vetéseket, nem kell a fagy kártételétöl tartani, de még a gyengébb télállóságú fajtáknál sincs számottevö fagykár, ha nincs hótakaró nélküli erősebb hideg. Tél végén a höingadozások következtében - különösen a felfagyásra hajlamos talajokon - a felfagyás okozhat kárt a búzavetésekben, főleg akkor, ha száraz a tavaszi időjárás. Az enyhe, csapadékos tavasz kedvezö, mert a télen legyengült növények gyorsan megerősödnek. A búza termését nagy mértékben befolyásolja még a májusi és a június elejei időjárás. A csapadékos meleg május kedvezö, de a viharos májusi időjárás már kedvezötlen, mert a gyengébb szárú fajták megdölnek, ami nemcsak a betakarítást nehezíti meg, hanem kihat a termés mennyiségére is, és minőség romlást okoz. A zavartalan éréshez és a szemek kifejlődéséhez kedvezö, ha a június nem túlzottan meleg. Különösen káros az érés elején hirtelen bekőszöntö nyári höség, mert kényszerérést /szemszorulást/ okoz.
Talajigény
A búza fejlődéséhez sok vizet és könnyen felvehető tápanyagot kíván, ezért ez határozza meg a talajigényét is. A búza a mély termőrétegű, jó szerkezetű, tápanyagokkal jól ellátott, jó vízgazdálkodású talajokat kedveli. Ezekkel a tulajdonságokkal főleg a mezőségi talajok rendelkeznek. Ezért a mezőségi talajok és a fö búzatermesztő övezetek elterjedése világszerte egybeesik. A mezőségi talajokon kívül termeszthető még a búza tápanyagokban gazdag, humuszos homoktalajokon, középkötött barna erdőtalajokon, meszes, vályogos, öntés- és réti agyagtalajokon, valamint termő szikeseken is, ahol kevés, de nagyon jó minőségű búza terem. Az erősen savanyú erdőtalajok, láptalajok, szikesek csak nagyobb arányú talajjavítás után válnak alkalmassá búza termesztésre. A laza homok, sekély termőrétegű, sülevényes talajok, valamint a hideg, vizenyős talajok búzatermesztésre alkalmatlanok.
Területkiválasztás, növénytársítás és vetésváltás
Területkiválasztás
A terület megválasztásánál a szabályos alakú, nagyméretü táblák kialakítására kell törekedni. A tömbök kialakítása is helyes, mivel a gépek gazdaságos üzemeltetése tovább növelhető.
Növénytársítás
A búza egyike azoknak a növényeknek, amelyek a korszerű géprendszerekre alapozott növénytársításba is jól beilleszthetők. A búza azokkal a növényekkel társítható jól, amelyeknél növényi sorrenden kívül a géprendszer nagyrésze is azonos a búza géprendszerével. De azokkal a növényekkel is gazdaságosan társítható, ahol a búzára, mint előveteményre van szükség /pl. cukorrépa/. Egyébként a gazdaságos növénytársításnál a gépek megfelelő kihasználása céljából nagyon fontos a géprendszer és a vetésterület közötti összhang biztosítása is.
Vetésváltás
A búza nem tartozik a monokultúrában termeszthető növények közé, vagyis jelentősebb terméscsökkenés nélkül két évnél tovább önmaga után nem termeszthető. Ezért arra kell törekedni, hogy minél kisebb területen kerüljön búza búza után; és ha ez mégsem kerülhetö el, fajtaváltásra van szükség. A búza egyébként eléggé érzékeny az előveteményekre, mivel azok eltérö módon szárítják ki a talajt. Ezért a búza olyan előveteményeket igényel, amelyek korán lekerülnek, jó eröben, gyommentesen és elegendő vízkészlettel hagyják vissza a talajt. Attól függően, hogy az elővetemények a búza igényeit milyen mértékben elégítik ki, vannak jó, közepes és rossz elővetemények. Jó elővetemények: a hüvelyes növények; az őszi- és tavaszi keveréktakarmányok; a korán lekerülő növények /rost és olajlen, repce, mák, dohány, korai burgonya, stb./; az időben feltört pillangós szálas takarmánynövények /lucerna, vöröshere, stb., és a füves herék/. Közepes elővetemények: a fönövényként vetett csalamádé és silókukorica; kender; a korán letakarított kapások /pl. a napraforgó, burgonya, a korán érö kukoricák /és a gabonafélék /búza, árpa/, valamint a későbben feltört pillangósok. Rossz elővetemények: minden későn lekerülő növény /pl. a későbben érö kukoricák, cukorrépa, takarmánycirkok, stb Mivel a felsorolt növények előveteményértékét több tényező befolyásolhatja, ezért ez a csoportosítás csak tájékoztató jellegü. Ismeretes, hogy a búza nagy területi aránya miatt meghatározó az üzemek vetésszerkezetében. ìgy az elmúlt években, de még a jövöben sem tudjuk a búza egy részét megfelelő elővetemények hatását korszerű agrotechnikával - talajműveléssel, trágyázással - ellensúlyozzuk. Az elővetemények értéke közül ma már legfontosabb a korai lekerülés, vagyis az, hogy az elővetemény letakarítása és a búza vetése között legalább egy hónap álljon rendelkezésre a talajelőkészítéshez. De, ha ezt nem is tudjuk mindig biztosítani, az előveteményeket, ha csak lehet, szeptember végéig le kell takarítani az októberi vetéshez. Ismeretes, hogy hazánkban elég nagy területen vetünk kukorica után búzát, ezért az a helyes, ha a kukorica után kerülö búzavetések arányában korai érésü - szeptember végéig beérö - kukoricákat termesztünk. ìgy a korábban érö hibridkukoricák vetésével, a kukorica gondos ápolásával és trágyázásával elfogadható, sőt jó előveteménye lehet a kukorica a búzának, /de csak a káros herbicid utóhatás nélkül/. Egyébként a kukorica-búza hagyományos vetésváltása - a körülményeknek megfelelően - kukorica-kukorica és búza-búza növényi sorrendre is módosulhat. A kalászos - esetenként más - elővetemények után is, a kártevők mértékétől függően vetés előtti talajfertőtlenítést kell végezni. Egyébként harmonikus tápanyag ellátás biztosítása esetén kalászos elővetemény után is érhetünk el nagy terméseket, mivel a kalászos elővetemény lehetővé teszi a jóminőségű talajelőkészítést és a korai vetést.
Talajfertőtlenítés
A búza - illetve a kalászosok - talajfertötlenítéésére az engedélyezett szerek bármelyike alkalmas. A kijuttatás idejét és a megfelelő készítményt a talajban található kártevők száma és összetétele határozza meg. /A kijuttatás ideje szeptember első felétöl október első feléig./
Az őszi búza tápanyagigényes növény. A nagy és biztos termések eléréséhez fontos, hogy könnyen felvehető tápanyagok álljanak a növények rendelkezésére. A szükséges tápanyag-ellátottság csak trágyázással, főként műtrágyázással érhető el.
Tápanyagigény
A búza tápanyagigényét a szem és a hozzátartozó melléktermékek - tápanyagtartalma alapján határozták meg. A búza fajlagos tápanyagigénye: 100 kg szem és a hozzátartozó szalmatermés biztosításához 2,7 kg N, 1,1 kg P2O5, 1,8 kg K2O, vagyis 5,6 kg vegyes - NPK - hatóanyag, amelyben a tápanyagok /N:P:K/ aránya megközelítően 1:0,4:0,7. Mind a kísérletek, mind a termesztési tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a búza egyik legfontosabb tápeleme a nitrogén, mert nem csak a termés mennyiségét növeli, hanem javítja a búza sütőipari minőségét is. Ezért az optimális nitrogénellátás igen nagyjelentőségü a búzatermés mennyiségére és minőségére. De a túlzott és egyoldalú adagolásra vigyázni kell, mert az elősegíti a megdölést, a gombabetegségekkel való fertözését /lisztharmat, stb./ és hosszabb lesz a tenyészidő is. A nitrogénellátás azért is jelentős, mert elősegíti a foszfor és a kálium értékesülését. De nagyjelentősége van az előveteményekben jelentkezö különbségek mérséklésében is. A foszfor hatása a búzatermés mennyiségére és minőségére bonyolultabb, mint a nitrogéné. A foszfor segíti a búza gyökérfejlődését és télállóságát. De fontos szerepe van a fehérjék kialakulásában is; különösen a szemképződés időszakában lényeges a kielégítő foszforellátottság. A foszfor - ellentétben a nitrogénnel - rövidíti a búza tenyészidejét és növeli a szalma szilárdságát. Ezért a megfelelő mennyiségü és arányú foszfor műtrágyázással nemcsak a termés növelhető, hanem megrövidíthetö és egyenletesebbé tehetö a búza tenyészideje és mérsékelhetö a megdölés veszélye is. A foszfor egymagában azonban csak akkor növeli a búza termését, ha a talaj nitrogénnel és káliummal böségesen ellátott, csak foszforban szegény. Kötöttebb talajaink és a jobb búzatalajok általában káliumban elég gazdagok, de a kálitartalomnak csak kis része van a növények számára felvehető állapotban. Ezért is, de a harmonikus tápanyag-ellátás - a fokozott nitrogén és foszfor műtrágyák használata - miatt is szükséges a búza megfelelő arányú kálium műtrágyázása.
Trágyázás
A búza trágyázása nagyobb részt műtrágyázással történik. A korszerű műtrágyázásnál nagyon jelentős a műtrágyák mennyisége, a kijutás módja és ideje, ami rendszerint alaptrágyázás és fejtrágyázás, de kiegészítö trágyázásként lombtrágyázás is lehet. A búza alá ma már ritkán adnak istálló-trágyát. A gazdaságos műtrágyázás megvalósításánál nagyon fontos a műtrágya optimális mennyiségének megállapítása. Ezért a szükséges műtrágya dózisok meghatározásakor több tényezőt is figyelembe kell venni. A tényezők közül legfontosabbak a következők: az elérhetö termés biztosításához szükséges tápanyagigény; a termesztés környezeti feltételei: - talajtípus, talajtápanyag-ellátátottság, elővetemény, szervestrágya utóhatás, feltöltöttségi állapot, stb., valamint a fajták szárszilárdsága és intenzítása. A műtrágya mennyiség mellett ügyelni kell a megfelelő tápanyag - NPK - arányokra is. Különösen káros a túlzott nitrogénellátás, de a túladagolt kálium, is depressziót okozhat. Egyébként a búza műtrágyázását - a műtrágyák mennyiségét és arányát - receptszerüen nem lehet előírni; azt mindig a konkrét viszonyok alapján kell megállapítani. Az utóbbi években számos irányelv és módszer alakult ki a gyakorlatban. Ezek a növényfajtákra kidolgozott - a körülményekre alapozott irányelvek azért használhatók jól, mert a fajlagos tápanyagigény helyett közvetlenül az 1 tonna szemtermés fajlagos műtrágya hatóanyag igényét határozzák meg. A búza fajlagos /"MÉM NAK" módszer szerinti/ műtrágyaigénye hatóanyag kg/t szemtermés, olyan táblázatból kereshetö ki, ahol a termőhelynek /talajtípusnak/ megfelelő tápanyagellátottsági szintek /gyenge, közepes, jó, stb./ alapján vannak feltüntetve az NPK hatóanyag mennyiségek. A konkrét talajok tápanyagellátottsági szintjének megállapításához viszont - az összehasonlítás végett - konkrét talajvizsgálati eredményekre van szükség. /Ezért a "MÉM NAK" trágyázási irányelvek lényegében a talajok tápanyagellátottságán alapulnak, az ökológiai körülmények szerint megfelelően módosulnak./ A búza fajlagos műtrágyaigénye, hatóanyag kg/t: jó és közepes NPK ellátottságú talajokon: 20-30 kg N, 14-23 kg P2O5, 11-22 kg K2O, amely 45-75 kg/t vegyes - NPK - hatóanyagnak felel meg, ahol az - NPK - hatóanyag arányok kb. 1:0,75:0,65 körül vannak. A MÉM NAK által kidolgozott irányelvek alapján a búza műtrágyázásához szükséges műtrágya hatóanyag mennyiségeket úgy kapjuk meg, hogy a búza fajlagos műtrágya igény hatóanyag kg/t-nak és a tápanyagellátottsági szinteknek /gyenge, közepes, jó, stb./ megfelelő - NPK - hatóanyag mennyiségeket megszorozzuk a tervezett búzatermés mennyiségeivel /t/ha/. De ahhoz, hogy a módszer szerint optimális legyen a műtrágyák mennyisége, nagyon reálisan kell megtervezni a konkrét területen várható és elérhetö átlagterméseket /t/ha/. A módszer segitségével meghatározott műtrágya mennyiségek után már csak a módosító tényezőket /elővetemény, szervestrágya-hatás, stb./ kell figyelembe venni a végleges és konkrét műtrágya adagok megállapításához. A műtrágya mennyiségek korrekciójához - a módosításoknak megfelelően - az egyes műtrágyák csökkentésére, vagy növelésére van szükség. /Részletesebben lásd a kukoricánál./
Műtrágyázási módok
A foszfor és kálium műtrágyákat alaptrágyaként kell a talajba dolgozni. Ez a szabály egyébként nem csak a szilárd, hanem a folyékony - szuszpenziós - trágyákra is vonatkozik. A nitrogéntartalmú műtrágyákat alap- és fejtrágyázásra használják, de permetező trágyázásra is alkalmasak.
1. Alaptrágyázás
Az alaptrágyázásra használt N-műtrágya mennyisége a talajok minőségétől és az előveteményektől függ. Általános irányelv napjainkig, hogy a nitrogén felét, adják alaptrágyaként. Rosszabb elővetemények után azt tartottuk helyesnek, ha már a tarló feltörésekor bemunkáltuk a N-műtrágya egy részét. Különösen indokolt volt ez az eljárás akkor, ha kalászos vagy egyéb, sok tarló- és gyökérmaradványt visszahagyó növény volt a búza elő veteménye. A talajok minőségétől függően, főleg a talajok kötöttsége és a termőréteg vastagsága alapján, a nitrogén műtrágya 40-60%-a adható - ősszel - alaptrágyaként. /Általános irányelv, hogy ősszel a maximálisan adható N-műtrágya hatóanyag mennyisége 70-100 kg/ha./
2. Fejtrágyázás
A megfelelő N-ellátás a tenyészidő minden szakaszában fontos, ugyanakkor a nitrogén felvételét mindenkor a rendelkezésre álló és felvehető állapotban lévő nitrogén készlet határozza meg. A fejtrágyázásnál is általános irányelv, hogy a talajok kötöttsége és termőréteg vastagsága szerint a N-műtrágya 40-50%-át célszerű a télvégi, koratavaszi, esetleg a későbbi időpontban végzett fejtrágyázásra használni. Egyébként a fejtrágyázás legmegfelelőbb idejével és számával kapcsolatosan eltérések találhatók a gyakorlatban. Az biztos, hogy a március elejétöl április közepéig adott N-fejtrágya nagyon jó hatású, de az előny nem olyan nagy, hogy a korábbi téli, télvégi kiszórás üzemijelentőségét felülmúlná. A nitrogén felvétel szerint, valamint a búzafajták igénye alapján is lehet, hogy helyes volna többször fejtrágyázni a búzát. De a hazai, szárazságra hajló éghajlatunkon már korlátozott értékü a második és harmadik N-fejtrágyázás. Egyébként a későbbi fejtrágyázások hatása már más, mint a korábbiaké. Kisebb a termésnövelő hatás és nem okoz már megdölést sem, ugyanakkor a szemtermés fehérjetartalmának növelésével jelentősen javítja a termés sütőipari minőségét. A késői fejtrágyázások már csak repülögéppel végezhetők. Összefoglalva a búza N-fejtrágyázásának fontosabb szempontjait, a következők emelhetök ki: a fejtrágyázás végezhető télen tél végén, kora tavasszal és később; egyszer vagy több alakalommal. De az üzemi megfontolások az mellett szólnak, hogy a búza alá szánt nitrogén fejtrágyát - ahol az egyszeri adag általában ne legyen több 40-50 kg/ha hatóanyagnál - leghelyesebb egyszerre a tél végén, a szárbaindulás előtt kiszórni. A fejtrágyázás végzésére a mezögazdasági repülögépek ill. művelőutas termesztés esetén a szántóföldi gépek a legalkalmasabbak.
3. Lombtrágyázás
A szemképződéshez szükséges nitrogén egy része permetezö trágyázással is kijuttatható. A búza levéltrágyázására a korábbi években nagyobbrészt csak a karbamid használata volt elterjedve, amelyet rendszerint gyomirtópermetezéssel együtt adtak. Az utóbbi években módosult a búza levéltrágyázása. Az egyoldalú N-trágyázás helyett a komplex mikroelemeket is tartalmazó folyékony lombtrágyák használata került előtérbe.
A búza vetéséhez jól előkészített, kellöen ülepedett, beéredett, nyirkos magágy szükséges. Ezért az őszi búza alá végzett talajelőkészítésnek kettös célja van: az ülepedett magágy biztosítása, valamint a talaj beérlelése, s ezzel a tápanyagok feltáródásának és a csapadékvíz befogadásának az elősegítése. A talajelőkészítés idejét és módját különbözö tényezők határozzák meg. A fontosabb tényezők a következők: az elővetemény lekerülésének az ideje, a visszamaradó tarló- és gyökérmaradványok mennyisége, a talaj mechanikai összetétele, gyomosodása, nedvességi állapota és a talaj termőréteg-vastagsága. De a rendelkezésre álló talajművelő és erögépellátottság is jelentős. A talajelőkészítés idejét és módját mindig a konkrét körülmények alapján lehet megválasztani. Ezért bármikor és bármilyen módot választunk, alapelvnek tekintsük azt, hogy a búza nem annyira a mély talajmunkát, mint a jó minőségű, beéredett és ülepedett magágyat igényli. A kellöen le nem ülepedett, üreges, rögös magágyban kevesebb mag kel ki és ritkább lesz a vetés, sőt még a tél folyamán is nagyobb lehet a kipusztulás aránya. Ezért az ilyen rossz minőségű magágyban még nagyobb Vetőmagmennyiséggel sem biztosítható a szükséges növényállomány-sürüség. A talajelőkészítési módokat leginkább az elővetemények lekerülésének az ideje határozza meg. Lekerülés szerint az elővetemények két csoportba oszthatók: korán és későn lekerülő előveteményekre.
A korán lekerülő elővetemények utáni talajelőkészítés
A korán lekerülő elővetemények után általában lehetőség van különbözö talajművelési módok és rendszerek alkalmazására. A talajművelési rendszerek két nagy csoportra oszthatók: az alapműveléses - nagyobbrészt forgatásos ill. szántásos - és a sekélyműveléses - forgatás nélküli - rendszerekre. Az alapművelés esetében egy szántást, vagy forgatás nélküli középmély talajművelést végeznek. A sekélyművelés rendszerében alapművelést nem végeznek, csak a lazításos, forgatásnélküli talajművelés valamelyik módszerét alkalmazzák. Az alapműveléses rendszer leggyakoribb változatai a következők: tarlóhántás /ekével, tárcsával, stb./; alapművelés /középmély nyári szántás, ill. vetőszántás/; szántás elmunkálás /önálló vagy kapcsolt müveletekkel/; ápoló talajművelés /a gyomosodástól és a talajállapottól függően tárcsa, fogas, henger, stb./; vetőágy-készítés /rendszerint kombinátorral/; vetés utáni lezárás /azok után a vetőgépek után, amelyek nem végzik el a magtakarást, magtakarófogas, esetenkéntgyűrűshenger, stb./. De alkalmazható olyan talajművelési rendszer is, amelyböl a tarlóhántás hiányzik, amikor az elővetemény lekerülése után azonnal középmély /20-25 cm/ vetőszántásra kerül sor. Ez végezhető korán lekerülő elővetemények után is, de nagyobbrészt az augusztus végén és szeptember elején lekerülő elővetemények után kerül alkalmazásra. Egyébként hiányzik a tarlóhátás a feltörésre kerülö évelő pillangósok utáni talajművelésnél is, ahol a kellö mélységü szántással kezdődik a talajelőkészítés. A szántás után azonnal tárcsát, nehézhengert, stb. kell járatni és ezt a vetőágy készítéséig szükség szerint többször is meg kell ismételni. A nyári szántást - vetőszántást - ha csak lehet, augusztus közepéig - a búza vetése előtt legalább 6 héttel - végezzük el. A nyári szántás egyébként nagyon kényes munka, mélységét mindig a talaj nedvességi állapota és a szántás ideje határozza meg, ezért, ha megkésünk a szántással, akkor sekélyebben kell végezni. A szántást azonnal el kell munkálni, hogy a talaj kiszáradását megakadályozzuk. Az időben elvégzett és elmunkált vetőszántás után a talaj kellöen beérik és megülepszik. Az így előkészített és a szükségletnek megfelelő ápolásban részesített talajon a vetés előtt egy sekély talajmunkával, pl. kombinátorral megfelelő magágy készíthetö a búza vetéséhez.
A forgatás nélküli talajelőkészítési rendszer
A korán lekerülő elővetemények után nem szükséges feltétlenül szántani a búza alá, sőt ilyenkor alkalmazhatjuk leginkább a forgatás nélküli talajelőkészítést. Ezért a jobb szerkezetű, gyommentes, jól kezelt talajokon szántás nélküli, energiatakarékos talajműveléssel készítsük elő a talajt a búza vetéséhez. Különösen szárazságra hajló feltételek között. Egyébként ez a talajelőkészítési mód nemcsak a talajok vízkészletének megőrzésében jelentős, hanem energiatakarékossága révén gazdaságosabb is, mint a szántásos talajelőkészítés, ezért alkalmazása mindinkább előtérbe kerül a kalászosok talajelőkészítésében. A forgatás nélküli talajelőkészítés legelterjedtebben a júliusban és augusztusban lekerülő elővetemények után alkalmazható. A megfelelő talajállapot esetén célszerű azonnal elvégezni a tarlóhántást. A tarlóhántás - és a későbbi talajápolás - a talajok kötöttségének megfelelően könnyebb, vagy nehezebb tárcsákkal és kultivátorokkal végezhető. A magágy-előkészités legmegfelelőbb eszköze itt is a kombinátor. De bármilyen jelentős is a forgatás nélküli talajelőkészítési mód, nem mindig alkalmazható. Nem nélkülözhetö a szántás a rossz szerkezetű, szikes és laza homoktalajokon, gyomos talajokon, valamint ott, ahol kalászos, vagy túl sok tarló- és gyökérmaradványt visszahagyó elővetemények után /pl. évelő pillangósok, stb./ kerül a búza.
A későn lekerülő elővetemények utáni talajelőkészítés
Itt is többféleképpen készíthetö el a talaj a búza alá. Nagyon fontos a gyorsaság, arra azonban vigyázzunk, hogy a gyorsaság ne menjen a minőség rovására. A talajelőkészítö munkák már sekélyebben végezhetők és az ülepedett magágyat csak kiegészítö talajmunkákkal állíthatjuk elő. A talajelőkészítés módja nagymértékben attól függ, hogy milyen kultúrállapotban hagyta vissza az elővetemény a talajt. A jól ápolt - mélyen müvelt - gyommentes kapások után is elhagyható a szántás. ìgy 10-15 cm mélységü tárcsázással megfelelő talaj készíthetö a búza részére. Ez a talajelőkészítési mód egyébként jól alkalmazható korán betakarított, jól ápolt burgonya és cukorrépa elővetemények után, mivel itt a talajt már a gépi betakarítással is fellazították. Ha a gyomosság és más okok miatt mégis szántani kell, a szántás csak olyan mélységü legyen, hogy a gyomokat és a tarlómaradványokat még jól eltakarja. A szántás minőségét javíthatjuk és a rögösödést csökkenthetjük, ha a szántás előtt is tárcsázunk. Mivel ilyenkor már nincs idő a talaj természetes ülepedésére, ezért mesterségesen kell tömöríteni a magágyat. A tömörítés legmegfelelőbb eszközei a különféle hengerek, főleg a gyűrűshenger. A magágy készítésére itt is a kombinátor a legmegfelelőbb talajművelő eszköz.
Vetés
Vetőmagelőkészítés
A sikeres búzatermesztés fontos feltétele a nagy teljesítöképességű, korszerű fajta és a jó minőségű Vetőmag. Nagyon fontos, hogy - a minőségi követelményeknek megfelelő - jó csíraképességű, tiszta és fajtaazonos Vetőmagot vessünk. Általános irányelv, hogy az őszi búza Vetőmagot két-három évenként II. és III. fokú Vetőmaggal célszerű felújitani. Közben saját termesztésü Vetőmagot vetünk, de nagyon fontos, hogy a Vetőmag értékmérö tulajdonságai feleljenek meg a minőségi követelményeknek. A Vetőmag-előkészítés fontosabb munkái: a tisztítás, osztályozás és csávázás. A Vetőmag csávázásával hatékonyan védekezhetünk a búza-köüszög és porügzög, a törpeüszög és a lisztharmat ellen.
Vetésidő
A búza vetésidejének megválasztása alapvetően fontos technológiai tényező. A fajtára és a termőhelyre vonatkozó optimális vetésidőtöl való eltérés - mind a túl korai, mind a megkésett vetés - káros, mert kevesebb lesz a termés. Az optimális vetésidő legnagyobbjelentősége az, hogy hatással van a növények fejlődésére és áttelelésére, vagyis a növény állománysürüségének alakulására. Ezért nagyon fontos a termőhelyi viszonyoknak és a fajtáknak legmegfelelőbb vetési idő betartása. A búza vetésidejét mindenkor úgy kell megválasztani, hogy a növények a téli fagyokig megerősödjenek, jól teleljenek és tavasszal gyorsan fejlödjenek. A búza optimális vetésideje október első fele, illetve október 5-20 közötti időszak. Az ország északabbra eső részein inkább október elején, a déli részekben pedig október közepe táján vetjük a búzát. A szikes és kötött talajokon viszont a korábbi - szeptember végi - vetésidő a kedvezöbb. Vetésmélység
A vetésmélység is nagyon fontos tényező, mert az egyenletes és gyors kelés biztosítása mellett a téli kifagyás elleni védekezésnek is hatékony módszere. A vetés mélységét a talajok kötöttsége, a magágy minősége és a fajták igénye határozza meg. Kötöttebb és ülepedett talajokon 4-5 cm, lazább talajokon 5-7 cm a búza megfelelő vetésmélysége. Általános szabály az is, hogy meleg, száraz ősszel kissé mélyebbre, nedves, hűvös őszön pedig sekélyebbre kell vetni, hogy a bokrosodási csomó az optimális 4 cm körüli mélységben alakuljon ki.
Vetésmód
A búzát rendszerint a gyakorlatban kialakult "gabonasortávolságra" /12 cm/ vetjük. De vethető valamivel kisebb /10,5 cm/, vagy nagyobb /15 cm/ sortávolságra is. Újabban terjedőben van a 15,2 cm-es sortávolságú, valamint a művelőutas vetés.művelőutas vetés célja az intenzívebb gabonatermesztés által megkívánt nagyszámú ápolási munkák, többször végzett trágyázás, rovarok és károkozók elleni védelem, a gyomirtás végzésével járó káros taposás csökkentése. A rendelkezésünkre álló géprendszer 3 alternatív művelőnyom használatát teszi lehetővé. A 12 m-es, a 18 m-es és 24 m-es művelősávok alkalmazását. Szórvavetéssel a Vetőmagot az erre a célra kialakított szórógéppel a talaj felszínére juttatják ki, és azt tárcsával takarják. E vetési eljárásnak előnye, hogy elsősorban a szikes és egyéb nehezen megmunkálható talajokon, ahol a kalászos gabonák vetésterületi aránya is nagy, gyorsabban kevesebb költséggel kielégítően elvethető a búza.
Vetőmag mennyiség
A nagy búzatermések fontos tényezője az adottságok és a termesztett fajták igényeinek megfelelő állománysürüség kialakítása. Az optimális állománysürüséget pedig nagyobbrészt a Vetőmag mennyiségével szabályozhatjuk. A növényállomány sürüsége függ még a búzafajták bokrosodóképességétöl is. /A nagyobb arányú bokrosodás általában nem kivánatos. A Vetőmag mennyiségét mindig a körülmények és a fajták igényeinek megfelelően kell megállapítani. De általános irányelv lehet az, hogy annyi csíraképes magot kell elvetni, hogy m2-enként legalább 500-550, azonos időben beérett kalász teremjen. A szükséges Vetőmag mennyiség többféleképpen is megadható, de leghelyesebb, ha területegységre: m2-re, vagy ha-ra jutó csíraszám alapján adjuk meg. ìgy - a körülmények és a fajták bokrosodóképességétöl függően - az őszi búzából 4,5-6 millió csírát kell vetni 1 ha-ra. /Ez a Vetőmag ezerszemtömegétöl függően kb. 180-240 kg/ha Vetőmag mennyiségnek felel meg./ A konkrét Vetőmag mennyiségek megállapításánál a megadott csíraszám alapján a Vetőmag használati értékének megfelelő súlykorrekciót kell végezni az elérendö csíraszám pontos meghatározásához. Egyébként a konkrét Vetőmag mennyiség függ még a vetés idejétöl, a magágy minőségétől is. Általában a kedvezötlen körülmények miatt - megkésett vetés, rögös, száraz magágy, stb. - kb. 10%-os Vetőmag ráadással ajánlatos vetni a búzát. Azok után a vetőgépek után, amelyek nem rendelkeznek magtakaró szerkezettel, a vetés után járassuk könnyü magtakarót. A száraz, üreges magágy és homoktalajok esetén agyűrűshenger használata is előnyös lehet.
Ápolás és vegyszeres gyomirtás
Az őszi búza ápolása nem más, mint az időjárás okozta káros hatások mérséklése, és a gyomok valamint a kártevők és kórokozók elleni védekezés. Az időjárás okozta károsító hatások a következők: a téli hótakaró hiánya; a túl vastag hótakaró, amelynek a felülete eljegesedett; az őszi és kora tavaszi pangó-vizek; a tavaszi felfagyás és a tél folyamán összetömődött talaj.
A fontosabb védekezési eljárások
A jégkérges hótakarót fel kell törni, hogy a növények levegöhöz jussanak. Az őszi és a tavaszi hóolvadás idején keletkezett pangó-vizeket minél előbb le kell vezetni, mert ritkulást és gyomosodást okozhatnak. Tél végén, kora tavasszal a felfagyott vetést a fagyok elmúltával, mihelyt a talaj megszikkad, le kell hengerezni /középnehéz simahenger, stb./. A hengerezéssel a felfagyott növények gyökereit visszanyomjuk a talajba és ezzel elősegíjük a növények legyökerezését. Amikor a hónyomás hatására nagyon megtömödött a talaj, szükség lehet a talajfelszín porhanyítására is, amely a lazításon kívül a kelőfélben lévő gyomok irtására is alkalmas. A porhanyítást, ha egyáltalán szükséges, ne fogassal, hanem küllös kapával végezzük, amikor a talaj megszikkadt és a hengerezés után a növények már jól legyökereztek.
Vegyszeres gyomirtás
A vegyszeres gyomirtás nagyon fontos ápoló munkája az őszi búzának.jelentősége különösen akkor szembetűnő, ha a búza cukorrépa, vagy más kapás növény előveteménye lesz a növényi sorrendben. Ezért a búza vegyszeres gyomirtása az üzemen belül alkalmazott herbicidrotációnak is fontos része. A búza - és a többi kalászos gabona - vegyszeres gyomirtása általában állománypermetezéssel történik. A postemergens permetezés - a jó gyomirtóhatás és a búza minél kisebb károsodása végett - körültekintö munkát igényel. A búzában és a kalászosokban előforduló fontosabb gyomnövény fajokat - az engedélyezett gyomirtószerek technológiáját és hatását figyelembe véve - a vegyszeres gyomirtás szempontjából három csoportba lehet sorolni. Az első csoportba sorolhatók azok a kétszikü gyomok, amelyek az egyszerü hormonhatású készítményekkel jól irthatók. A második csoportba tartoznak azok a kétszikü gyomnövények, amelyek az előzö készítményekkel eredményesen nem irthatók. /Pl. a székfüfélék, galajfélék, pipitérfélék, stb./ A harmadik csoportba sorolhatók a kalászosokban előforduló, magról kelő egyszikű gyomnövények /pl. a nagy széltippan, a vadzab fajok, a sovány perje és a parlagi ecsetpázsit/. A több betegség ellen csávázással és gombaölőszerekkel való permetezéssel védekezünk. A lisztharmat elleni hatásos védekezés több betegség fellépését is háttérbe szoríthatja. A kártevők ellen a legjobb védelem a vetésváltás, a megelőzés a talajfertőtlenítés. A futrinka és a poloskák ellen a közvetlen vegyi védelem jelent megoldást. A vegyszeres gyomirtás esetenként összekapcsolható a lombtrágyázással és a különbözö növényvédőszerek kipermetezésével is. /A szántóföldi gépeknél hektáronként 80-150 liter, a repülögépeknél 35-60 l/ha víz felhasználása az általános./ A vegyszeres gyomirtáson kívül az agrotechnikai gyomszabályozás eszközeit alkalmazhatjuk. Ennek első és legfontosabb eszköze a megelőzés, csak tisztított Vetőmagot idejében megfelelő növényállományt vegyünk. Kerüljük a váltásnélküliséget, figyeljük az elővetemény hatásra, használjuk ki a talajművelési és trágyázási rendszerünk kínálta lehetőségeket. A második feltétel használjunk mechanikai gyomirtó eszközöket, gyomfésű stb.
Az aratás munkáit, ha csak lehet, úgy szervezzük meg, hogy minél jobb minőségben és minél kevesebb szemveszteséggel takarítsuk be a búzát. A búza minősége és a szemveszteség mértéke nagyobbrészt attól függ, hogy milyen érési fokozatban és milyen módon aratunk.
Az érési idő
A búza érési ideje több tényezőtöl függ. A fontosabb tényezők a következők: a környezet, a termesztett fajta és az agrotechnika. A környezeti tényezők közül főleg az éghajlat, az időjárás és a talaj minősége jelentős. Szárazabb és melegebb vidékeken, valamint lazább és soványabb talajokon korábban érik a búza, mint a hűvösebb, csapadékosabb vidékeken és a kötöttebb, tápanyagokban - főleg nitrogénben - gazdag talajokon. A hazánkban termesztett búzafajták három, illetve két érési csoportba tartoznak, ennek ellenére érési és aratási idejük között csak néhány /5-7/ napos eltérések vannak. Általában június végén és július első felében érnek és arathatók a hazánkban termesztett búzafajták. Az ország déli felén kissé korábban, északi felén kissé későbben éri be a búza. Az aratás idejét befolyásolja az aratás módja is. Amikor kézzel, aratógéppel, vagy kétmenetes kombájnos aratással takarítják be a búzát, akkor már viaszérésben megkezdhetö az aratás. De ha egymenetes kombájnos aratással /aratvacséplés/ aratunk, akkor csak a viaszérés végén, a teljes érés elején kezdhetö meg a búza aratása. Ma már teljes egészében géppel és főleg egymenetes kombájnos aratással takarítjuk be a búzát. A többi aratási módra csak erősen megdölt, és főleg több irányban összekuszált táblákon lehet szükség. A gazdaságos és jó minőségű, minimális veszteséggel járó kombájn-aratásnak az érési idő helyes megválasztásán túl más feltételei is vannak. A fontosabbak a következők: simára munkált, barázdamentes talajfelszin; megdöléssel szemben álló búzafajta; optimálisan végzett nitrogén műtrágyázás; gyommentes növényállomány; és jól szervezett szemszállító kapacitás, és nem utlolsósorban a terméshozamoknak megfelelő áteresztőképességű arató-cséplőgépek üzemeltetése. Szalma betakarítás: a kombájn után visszamaradó szalma betakarításának is többféle módja van: szalmalehúzókkal a szalmacsomók lehúzása és a tábla szélén való kazlazás; a renden hagyott szalma járva bálázása; a bálázott szalma lehordása majd kazlazása; a szalma felszecskázása és szétszórása, vagy a szecskázott szalma lehordása.Tisztítás: a betakarított termést a szárítás és raktározás előtt tisztítani kell. Ezért a búzát rendszerint kombájnszérükre szállítják, ahol a terményt keveredésmentesen fogadják és a "kombájntiszta" gabonát előtisztítják. Az előtisztító kapacitást, valamint a kiszolgáló egységeket úgy kell beállítani, hogy a naponta learatott mennyiséget fel tudják dolgozni. Szárítás: a kombájnszérün előtisztított terményt a nedvességtartalomtól függően légszáraz /14-15%/ állapotig, illetve a biztonságos tárolás érdekében 0,5-1,5%-kal a légszáraz alá kell szárítani. Különösen esős nyarakon van nagyjelentősége a mesterséges szárításnak. A búzaszárítás technológiájában különbséget kell tenni a Vetőmag és az árúbúza szárítása között. Amíg az árúbúza szárításánál 50-700C hőmérséklet is lehet, addig a Vetőmagnál csak 400C lehet a hőmérséklet maximuma. A szárítás ma már korszerű gabonaszárítókkal történik. De ezek hiányában végezhető forgatással, szállítószalagokkal és gabonafúvókkal is. A légszáraz ill. az alá szárított /13-14%/ búza már könnyen tárolható.
Tárolás
A búza tárolása történhet magtárakban, tárolószínekben - garmadában -, de legjobban a különbözö fém- és betonból készült tárolótornyokban /gabonasilókban/ tárolható. A frissen aratott és tárolt búza légszáraz állapotban is él, tovább lélegzik. Ezért állandóan ellenőrizni kell a termény hőmérsékletét, mert a tartós melegedés és a nedvesség hatására minőségi károsodás következhet be. Egyébként a tárolás elején a búza 5-6 hét alatt utóérik és ezzel nagymértékben javul az ipari minősége is. Ezért a tárolás akkor kedvezö az utóérésre, ha a nedvességtartalom nem több 14-15%-nál. A búza minőségét befolyásoló tényezők: a fajta, a termőtáj éghajlata, a talaj természetes termékenysége és a trágyázás, valamint az aratás ideje és módja. A búzafajták eltérö minősége közismert. Az éghajlatnak a minőségre gyakorolt hatása elég jelentős. Pl. hazánkban a kontinentális jellegü Tiszántúlon és Fejér megyében jobb minőségű búza terem, mint a humid éghajlat felé hajló Nyugat-Dunántúlon. A talajok termékenysége és az elővetemények hatása is eltérö a búza minőségére, de a minőségkülönbségek korszerű műtrágyázással kiegyenlíthetők. A teljes érésben aratott búza minősége valamivel gyengébb, mint a viaszérésben aratott búzáé. De a különbség nem olyan nagy, hogy az egymenetes kombájnos aratás előnyeiről le kellene mondani. A holt érésben aratott búzánál viszont egyes fajták esetében lényeges minőségromlás tapasztalható.
